Forma-1

Rekordközeli költségvetésű a Forma-1-es mozi Brad Pittel - előzetes videó, júniusban premier

2025.05.13.

Miközben a mezőny már javában készül a 2025-ös szezon második triplahétvégéjére, a készítők bemutatták az F1 című mozifilm utolsó nagy előzetesét – kicsit több mint egy hónappal a premier előtt!

A Joseph Kosinski (Top Gun: Maverik, Tron: Örökség) rendezésében készülő F1-et 2023-ban kezdték forgatni Silverstone-ban, első kedvcsinálóját pedig egy évvel később, a 2024-es Brit Nagydíj ideje alatt mutatták be. Az első nagy előzetes a 2025-ös szezonnyitó előtt érkezett.

Ebből már egyértelművé vált, hogy a film középpontjában a fiktív a Forma–1-es kaland elején járó APX-istálló áll, egészen pontosan a két versenyző, a hosszú kihagyás után visszatérő Sonny Hayes (Brad Pitt) valamint fiatal, feltörekvő csapattárs, Joshua Pearce (Damson Idris) rivalizálása. Ennek a csatának ismerhettük meg néhány új „részletét” a most bemutatott második nagy előzetesben.

Brad Pitt és Damson Idris (Fotó: F1)

A videóban számos jelenetet látunk a 2023-as és a 2024-es szezon során, az eredeti helyszíneken rögzített versenyhétvégékből is: láthatjuk, ahogyan az APX a Red Bull-lal küzd Silverstone-ban, az Aston Martinnal Monzában és a Ferrarival Abu-Dzabiban.

Az előzetesben több valódi eseménysor is azonosítható, például Sergio Pérez első körös balesete a 2023-as Mexikói Nagydíjon. Úgy tűnik, a cselekményben központi szerepe lesz a Las Vegas-i Nagydíjnak is: láthatunk egy balesetet (ennek forgatásában tavaly a nézők is részt vettek) egy másik jelenetben pedig Pitt karaktere látható, ahogyan a városban kocog.

Felbukkan a McLaren technológiai központja is: itt Idris karaktere edz és a konstruktőri címvédő csapata logója helyett egy nagy APX felirat látható a háttérben. A helyszínen egy sajtótájékoztatós jelentet is forgattak a fiktív csapat tagjaival.

Brad Pitt tavaly a Hungaroringen. Fotó: MTI/Kovács Tamás - a képre kattinva megnézheti az előzetest

A rendező mellett producerként Jerry Bruckheimer (Top Gun, Tolvajtempó, A Karib-tenger kalózai) dolgozott, a forgatókönyvet Ehren Kruger (A kör, Top Gun: Maverick) írta. A zenét Hans Zimmer (Gladiátor, Eredet, Dűne) szerzi, aki a Niki Lauda és James Hunt 1976-os bajnoki csatáját bemutató Hajsza a győzelemérten is dolgozott. A stáb munkáját Lewis Hamilton is segítette tanácsadóként.

A fekete-arany versenygépeket átkozmetikázott F2-es autók „alakítják” a nagyköltségvetésű (már-már rekordot jelentő 300 millió dolláros büdzséből készülő) moziban, ami a tervek szerint 2025. június 26-án kerül a mozikba Magyarországon.

Forrás: hirado.hu - további autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.17
A Balaton a déli parton jelenleg teljesen, az északin korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra....
2026.01.17
Hazánkban is kapható már a Renault 4 E-Tech electric. Kipróbáltuk az Év Zöldautója 2026 díjra....
2026.01.17
A világbajnokság mezőnyéből elsőként a Red Bull-csoport mutatta be 2026-os Forma-1-es autóinak....
2026.01.17
A tartós hideg, a havazás, valamint a fagyás és olvadás váltakozása miatt megemelt kapacitással....
2026.01.17
Ha nem is lóerőben, de könnyített alkatrészekben és futóműben még tudtak javítani a GR Yaris eddig....
2026.01.16
Hiába szaporodnak az automata és más intelligensebb rendszerek, ha a kijelölt, vagy jelöletlen....
2026.01.16
– A Volkswagen Csoport elkötelezett amellett, hogy tovább növelje a közlekedésbiztonságot Európa-....
2026.01.16
Nincs relevánsabb reprezentációja a 2000-es évek eleji autós kultúrának, mint a beszédes nevű....
2026.01.16
A Porsche értékesítése 2025-ben elsősorban a kínai piacon tapasztalt jelentős gyengülés miatt....
2026.01.16
Mérföldkőhöz érkezett a Nio, legördült a gyártósoráról az egymilliomodik modell a vállalat hefei....