MÁV-Start

Rekordközeli volt utasforgalom a MÁV-START balatoni járatain

2023.09.15.

A tavalyi év után ismét rekordközeli utasforgalom volt a MÁV-START balatoni járatain, amelyeken - az előszezontól, május közepétől a főszezon végéig - 2,3 millió menetjegyes utazás volt - közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.

A közlemény szerint - csak a főszezont figyelembe véve - a déli part továbbra is kiemelkedően népszerű, oda 1,3 millió, az északira pedig 580 ezer menetjegyes utazás történt. A legtöbben a tanítás előtti utolsó hétvégét használták ki, augusztus 25-26-án 38-40 ezer napi viszonylati jegyvásárlást rögzített a MÁV-START, ezt az augusztus 18-19. és július 14-16. közötti napok eredményei követték.

A vasúttársaság kiemelte, hogy ezen felül többek között díjmentesen (például 6 év alattiak, 65 év felettiek), illetve vármegye- és országbérletekkel is igénybe lehet venni a balatoni járataikat, ezen utazások nem szerepelnek a megadott adatokban. Úgy folytatták, hogy a balatoni helyjegyköteles vonatok átlagos kihasználtsága az előző évi 58-ról 60 százalékra emelkedett.

A legsikeresebb helyjegyes járat a Záhonyból - Debrecenen, Szolnokon át - Fonyódra közlekedő Aranypart expressz volt, másodosztályon átlagosan 92 százalékos kihasználtságot mértek - tették hozzá.

A Szegedet és Kecskemétet Balatonszentgyörggyel összekötő Aranyhíd expresszvonaton is kiemelkedő, 84 százalékos volt az ülőhelyfoglaltság - írták. Fontos fejlesztésnek nevezték a keleti országrészből közlekedő expresszvonatok esetében, hogy idén már elsőosztályú kocsiban is lehetett utazni a Balatonhoz.

Felhívták a figyelmet arra, hogy szeptember 24-ig kiterjesztett utószezoni menetrend szerint továbbra is sűrű közlekedéssel, átszállás nélküli eljutást biztosít a MÁV-START a Balatonhoz Budapestről és több dunántúli városból.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....
2026.05.22
Más utakon is jócskán van fennakadás az Útinform jelentése szerint. ..
2026.05.22
A BYD egyre komolyabb ambíciókat mutat a japán autópiacon: a vállalat a hírek szerint már idén....
2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..