MOL Bubi

Rekordokat dönt a megújult Mol Bubi

2021.09.22.

- Szeptemberben volt olyan nap is, amikor már több mint tízezer utazás történt a megújult Mol Bubival, a fővárosi közbringarendszerrel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

A napi utazások száma már a szolgáltatás újraindulását követő első két hétben megdöntötte az első szériás Mol Bubi rekordját, és azóta is naponta 7-9 ezerszer használják a bicikliket. Az eddigi legsikeresebb éve a közbringaszolgáltatásnak 2015 volt, 652 ezer utazással. Ezt a rekordot a második széria 100 nap alatt meghaladta, szeptember 19-éig pedig már csaknem 850 ezerszer választották a MOL Bubival való közlekedést.

Szeptember közepéig 75 ezren regisztráltak a szolgáltatásra, az első generáció hét év alatt érte el a 117 ezer regisztrációt - sorolták. Közölték azt is, nemzetközi összehasonlítás alapján a sikeres közbringa-szolgáltatásoknál egy kerékpárral átlagosan 4-8-szor utaznak egy nap. A MOL Bubi a rekordnak számító napi tízezer utazással 8 utazás/ jármű értéket mutatott, ami kimagaslónak számít. Ezzel Budapest olyan városok csoportjához csatlakozott, mint New York vagy Barcelona, ahol a nemzetközileg elismert közbringaszolgáltatások kerékpárjaival átlagosan 6-szor utaznak egy-egy napon - tették hozzá.

A BKK - látva a MOL Bubi kerékpárok magas kihasználtságát - még idén mintegy 30 százalékkal, további több száz kerékpárral tervezi bővíteni a flottát - hívták fel a figyelmet.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....