elektromos autó

Rekordszámú tisztán elektromos gépkocsit helyeztek forgalomba októberben

2025.11.06.

A múlt hónapban 2935 klímabarát gépjármű kapott zöld rendszámot, kilenccel több, mint az eddigi csúcstartó márciusban.

A teljes flotta darabszáma a 96 ezret közelíti. Így minden bizonnyal még 2025-ben munkába áll a százezredik a leginkább környezetkímélő gépkocsikból - hívta fel a figyelmet csütörtöki bejegyzésében hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A tiszta és csendes járművekből az évtized elejéhez képest tizenkétszer többet szereltek már fel világoszöld hatósági jelzéssel. Számuk 2023 ősze óta a duplájára nőtt.

Már szeptemberben bizonyossá vált, hogy az idei a valaha volt legerősebb év lesz a zöldautó állomány bővítésében. Az első tíz hónapban 25,5 ezer feletti volt a gyarapodás. Az egész éves adat jó eséllyel 30 ezer darab fölött alakul majd - mutatott rá az EM.

Kiemelték, hogy a kereslet élénkítéséhez nagyban hozzájárul a népszerű vállalati e-autó program. Már több mint 7000 cégnek ítéltek meg és több mint ötezernek ki is fizettek átlagosan 4,3 millió forint támogatást. A lehetőség a 40 milliárd forintra megemelt keretösszegnek köszönhetően még mindig elérhető a gazdasági társaságok számára - erősítette meg a minisztérium.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.09
Az újenergiás autók (NEV) kínai piaca erős, a verseny egyre kiélezetebb, de aligha jelent veszélyt....
2025.12.09
Milan Nedeljković lesz a BMW AG igazgatótanácsának új elnöke. A müncheni központú vállalatcsoport....
2025.12.09
Egy különleges, négynapos utazás, ahol a luxus, a kaland és a Lamborghini vendégszeretete....
2025.12.09
A karácsonyi lézerfények veszélyeztethetik a légi közlekedést, a nem biztonságos termékek vásárlása....
2025.12.09
A Lexus újraértelmezi az LS betűszót. Jelentése többé nem „Luxury Sedan”, hanem „Luxury Space”,....
2025.12.09
Újranyitja marosvásárhelyi bázisát és márciustól kilenc új célállomásra indít járatot a Wizz Air -....
2025.12.09
Kigyulladt egy kamion az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán Hernádnál, ezért a sztráda....
2025.12.09
A benzines csúcsmotorral is kipróbáltuk a BMW 2-es Gran Coupét. Jó utazóautó igényes ügyfeleknek. ..
2025.12.09
A Forma-1-es világbajnok Lando Norris jövőre a bajnoknak járó 1-es rajtszámmal indul majd. ..
2025.12.09
Újabb Mercedes-Benz Citaro csuklós dízel autóbuszok jelentek meg a fővárosi utakon. Az új járművek....