Forma-1

A Renault mutatta be elsőként a 2016-os F1-es autóját

2016.02.03.

A francia autógyártó a fekete-sárga versenyautó mellett az új pilótapárosát is elvitte a párizsi leleplezésre.

A Renault a 2010-es kivonulása után idén ismét gyári csapattal vesz részt a Forma-1-ben, mivel tavaly év végén megvásárolták az enstone-i székhelyű Lotust. A Párizsban tartott autóbemutatón maga Carlos Ghosn, a Renaul-Nissan Szövetség elnöke is megjelent. „A csapatnak azt a célt jelöltük ki, hogy három éven belül legyenek ott a dobogón” – jelentette ki újságírók előtt a cég első embere.

A gyári Renault istálló versenyzői a 2014-ben a McLarennél vezető Kevin Magnussen, és a kezdő Jolyon Palmer lesznek. A teszt- és tartalékpilóta a szintén kezdő Esteban Ocon.

Magnussen az utolsó pillanatban kapta meg Pastor Maldonado versenyzőülését, ugyanis a Renault és a pilóta főszponzora, a venezuelai állami olajtársaság, a PDVSA nem tudott megegyezni a támogatásról.

A Renault istállónál versenyigazgatónak Frederic Vasseurt, technikai igazgatónak a Manortól elcsábított Bob Bellt, csapatfőnöknek Cyril Abiteboult nevezték ki.

Az RS16 névre keresztelt versenyautó sima letisztult vonalvezetésével harmonikus megjelenésű, a fekete-sárga fényezés csak a tesztekre marad meg biztosan. elmondták, hogy az első versenyre, a március 20.-i Ausztrál Nagydíjra lehet, hogy változtatnak rajta.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....
2026.07.02
A válasz meglepő!   ..
2026.07.02
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone felfedte, az előző években a Ferrarit ajánlotta....