rendszám

A rendszámtáblavita miatt lesz előrehozott választás Koszovóban

2022.11.16.

Előrehozott választást írt ki a koszovói elnök azokban az észak-koszovói önkormányzatokban, amelyek vezetői a Szerbia és Koszovó közötti rendszámtáblavita hevében mondtak le tíz napja - közölte a Koha Ditore című pristinai napilap kedden.

A Koszovó északi részén élő szerb kisebbség tagjai november első hetében úgy döntöttek, hogy kivonulnak a koszovói állam intézményeiből, tiltakozásul amiatt, hogy a pristinai hatóságok elrendelték : a Szerbia által kiadott rendszámtáblákat koszovóiakra kell cserélni. Csaknem 600 szerb lépett ki a koszovói rendőrség kötelékéből, miután a pristinai belügyminiszter felfüggesztette az egyik helyi szerb rendőrségi vezetőt. Az ugyanis bejelentette, hogy a karhatalom szerb tagjai nem hajtják végre az utasítást, amely szerint előbb figyelmeztetniük, majd büntetniük is kell az autósokat, akik nem cserélik le gépkocsijuk rendszámtábláját. A szerb nemzetiségű rendőrök mellett bírák, ügyészek és hivatalnokok is felfüggesztették a munkát.

Forrás: Szabad Magyar Szó

A szerbek bejelentették, hogy mindaddig nem térnek vissza az intézményekbe, amíg Koszovó nem teljesíti a 2013-ban brüsszeli közvetítéssel aláírt megállapodásban foglaltakat, illetve amíg nem alakítja meg a koszovói szerb önkormányzatok közösségét. Erre viszont Pristina azért nem hajlandó, mert ezzel nagyobb autonómiát biztosítana az egyébként is csak a belgrádi kormányt elismerő szerbeknek.

A pristinai vezetés viszont úgy döntött, nem vár arra, hogy visszatérjenek hivatalukba a kisebbségi szerbek, az előrehozott polgármesterválasztás kiírása mellett az üresen maradt rendőri, bírói, ügyészi és hivatalnoki helyeket is albánokkal fogják feltölteni - közölte Albin Kurti miniszterelnök. - Nem engedhetjük meg, hogy vákuum keletkezzen a munkavégzésben - hangsúlyozta.

A kormányfő arról is beszélt, hogy a parlamentben a Belgrád által támogatott Szerb Lista tíz képviselője is lemondott , s amennyiben nem lép senki a helyükre, úgy más partnereket kell találnia a kormánykoalíciónak.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem ismer el, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Aleksandar Vucic szerb elnök néhány nappal ezelőtt arról beszélt, hogy november 21-től az eddiginél is feszültebb helyzet alakulhat ki, akkor ugyanis már nemcsak figyelmeztetik az autósokat, hanem komoly pénzbüntetésre is számíthatnak. Jövő év április 21-től pedig a gépjárművet is elkobozhatják, amennyiben a tulajdonos nem hajlandó lecserélni a szerb rendszámtáblát koszovóira.

Pristina elvárása szerint körülbelül tízezer jármű rendszámtábláját kell lecserélni, mert azokat még akkor adták ki, amikor Koszovó Szerbiához tartozott.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.03
Tavaly 1,065 millió személygépkocsit gyártott a cseh Skoda Auto, 15 százalékkal többet, mint egy....
2026.02.03
Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes....
2026.02.03
Nem elég, hogy sok helyen havazik, a körgyűrűn egy súlyos baleset is történt. ..
2026.02.03
Inspirációként a Be-1, a Pao és a Figaro szolgálnak majd. Mostanában nagyon élik a múltidézést, és....
2026.02.02
London kimondta, amit Európa nagy része még csak sejt: a városi közlekedést ember már nem tudja....
2026.02.02
Mosonmagyaróvár térségében forgalmi akadály van - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.02.02
Az idei Tokiói Autószalon egyik legmeglepőbb és legtöbb figyelmet érdemlő autója egy második....
2026.02.02
A Mazda örömmel jelenti be, hogy a Mazda6e bekerült az öt döntős közé a rangos 2026 World Car....
2026.02.02
A Toyota tavaly továbbra is a világ legnagyobb autógyártója maradt, itthon pedig ugyancsak....
2026.02.02
A Trans-Sped a hosszú távú stratégiai céljainak támogatása és a működési hatékonyság érdekében....