Oroszország

Rengeteg áldozatot követelnek a taxibalesetek Oroszországban

2021.09.14.

Az orosz belügyminisztérium nyilvánosságra hozta, hány ember halt meg taxisok hibájából az év eleje óta – írja az autonews.ru orosz autós szakportál.

2021 eleje óta mintegy 2 ezer baleset történt Oroszországban a taxisok hibája miatt. Ezekben a balesetekben csaknem 70 ember halt meg, és mintegy 2,5 ezer közlekedő sérült meg. Erről a TASZSZ hírügynökség számolt be a Belügyminisztérium sajtóközpontjának válaszára hivatkozva.

"Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2021. január-júliusában 1,9 ezer baleset történt Oroszországban a taxisok hibája miatt, 2,4 ezer ember megsérült, 69-en meghaltak" – idézte a TASZSZ a belügyminisztérium közleményét.

A közlekedési szabályok megszegése miatt történt balesetek között az első helyen az elsőbbségadás szabályainak megsértése áll. Ezt követik a gyalogátkelőhelyeken történt gázolások, a közlekedési lámpák jelzéseinek figyelmen kívül hagyása, a sávváltás szabályainak megsértése, valamint a rosszul megválasztott követési távolság.

Az autómegosztó szolgáltatást igénybe vevők is számos balesetet okoztak, de jóval kevesebbet, mint a taxisok. Ebben a kategóriában az év eleje óta a közlekedési rendőrség 450 balesetet rögzített, melyeket az autót bérlő sofőrök történtek. Ezekben a balesetekben 34 ember halt meg és 589 sérült meg. Ezekben az esetekben a baleseti okok között első helyen a gyorshajtás áll.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....