buszkaland

Részegen kötöttek el egy távolsági buszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyében

2024.03.19.

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmény miatt. Az elkövető ittas állapotban egy parkoló autóbusz ajtaját benyomta, elindította, két település között vezette, majd árokpartnak ütközött.

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmény miatt. Az elkövető ittas állapotban egy parkoló autóbusz ajtaját benyomta, elindította, két település között vezette, majd árokpartnak ütközött.

A vádirat szerint a vádlott 2023. augusztus végén, hajnalban, ittas állapotban közlekedett egy borsodi településen. Az egyik utcában meglátott egy parkoló távolsági autóbuszt, az ajtaját erősen megnyomva bejutott a járműbe, a benne lévő indítókulccsal beindította és a településen közlekedett vele, majd áthajtott egy másik településre. Ittassága miatt az egyenes útszakaszon az úttestről lehaladt a menetirány szerinti jobb oldalon egy füves vízelvezető árokba, majd neki ütközött az árokpartnak. Mivel nem tudott tovább menni, kiszállt, és távozott.

A baleset következtében a vádlott nem sérült meg, másnak sem okozott személyi sérülést, viszont az autóbuszban mintegy 700.000 forint anyagi kár keletkezett.

A vádlottal szemben a rendőri intézkedés során alkoholszondát alkalmaztak, majd vérvételre került sor, melyek igazolták a szeszesital fogyasztását.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést, közúti járművezetéstől eltiltást és közügyektől eltiltást indítványozott.

(a kép illusztráció)

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
ügyészség

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....
2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....
2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....