A ragasztás, mint karosszériajavító technológia a biztonsági előírások és gyártói ajánlások figyelembevételével igen hatékony megoldásnak bizonyul. Az eltérő összetételű és szerkezetű anyagok összekapcsolása, nem (minden esetben) történhet hegesztéssel, így például az acél és alumínium lemezek egymáshoz való rögzítése is ma már leginkább ragasztással történik. Amellett, hogy növelik a jármű stabilitását, ezek a kötések védettek a környezeti tényezők okozta korrózióval szemben. A technológia előnyei közé tartozik az is, hogy nem csak a ragasztandó felületeknek nem kell azonosnak lenniük, de a ragasztó alapanyagának sem kell azokkal megegyezniük. A kötések szilárdságát a ragasztó anyag belső szilárdsága (kohéziója), illetve a ragasztandó felület és a ragasztóanyag felületén fellépő erőhatások (adhézió) befolyásolják.

Az autóiparban alkalmazott nagyszilárdságú acélok hőkezelés során veszítenek a teljesítményükből. A hidegen végzett javítással - ragasztással és szegecseléssel – az ebből fakadó problémát is ki lehet küszöbölni. Továbbá a hegesztés előtt tett előkészületekből és szétszerelésekből fakadó idő és munkatöbblet is megspórolható azáltal, hogy a tűzveszélyes technológiát leváltva már nem szükséges a jármű tankját és egyéb alkatrészmechanizmusait eltávolítani a karosszériából.

A ragasztással történő javításnál kulcsfontosságú a megfelelő anyagok kiválasztása, mert az anyag kötési ideje, illetve annak erőssége nagyban befolyásolja a karosszériaelemek javításának minőségét. Ebben az esetben is általánosságként megfogalmazható, hogy a drágább és minőségibb anyagok azok, amelyek teljesíteni tudják a járműtulajdonosok által elvárt magas színvonalú karosszériajavítást. Ennek tekintetében viszont a ragasztásos karosszériajavítás sem olcsó fenntartó tevékenység, még akkor sem, ha megspórolt időt és munkát nézzük a hegesztéssel szemben.  

A ragasztási technológiák három csoportba sorolhatók: homogén kötések, inhomogén kötések és kombinált kötések. A homogén kötések esetében a ragasztandó anyagok között csak ragasztóréteg található.

A homogén technológia lépései:

·         A ragasztandó felületek előkészítése

·         A ragasztó előkészítése: komponensek kimérése, összekeverése (kétkomponensű) kiülepedett rész felkeverése (diszperziós), hígítás (oldószeres), töltőanyag bekeverése

·         A ragasztandó munkadarabok illesztése és rögzítése: illesztő készülékek, rögzítő elemek (pl.: csavar)

·         A ragasztó kikeményítése

·         Utóműveletek: felesleges ragasztó eltávolítása, utólagos hőkezelés, védőréteg

A technológia bármely lépésének elmulasztása, vagy nem megfelelő elvégzése minden esetben a munka minőségének kárára megy. Az inhomogén kötések alkalmazása során a ragasztó rétegben még valamilyen erősítő anyag található. A harmadik csoport tartalmazza a kombinált kötéseket, amelyek a ragasztás mellett más kötések alkalmazását is magunkban foglalják. Ilyen kötés például a már említett szegecskötést, melyet a ragasztásos eljárás kiegészítéseként alkalmaznak a javítóműhelyekben.

Szegecseléskor szabványosított anyagú és kialakítású szegecsszár zömítésével, illetve egy zárófej kialakításával két, vagy több alkatrész viszonylagos helyzetét rögzítő, nem oldható kötést lehet létrehozni. Az eljárás károsanyag-kibocsátástól mentes. Ahol a lemez kétoldali átfogása nem lehetséges, ott popszegecset alkalmaznak. Bevonata miatt ez sem hagyományos, mert alumíniumlemezek, illetve alumínium-vas lemezek összefogása is történhet vele, és az elektrokorrózió kialakulását meg kell akadályozni.

A szegecselésnek két fajtája ismert, a clinchelés és a beültetett szegeccsel történő javítás. Clinchelés során alakkal záró kötést hozunk létre, ahol a vastagabb, vagy azonos vastagságú anyagot nyomjuk a vékonyabb anyagba, ez az úgynevezett saját anyaggal történő szegecselés. A kötés helyén együtt átnyomják a két összekötendő elemet a lemezsíkból a merev matricába. Amikor a lemezanyag eléri a matrica alját, akkor zömítés következik, ezáltal válik a kötés oldhatatlanná. A clinchelés előnyei a hegesztéssel szemben, hogy nem szükséges a kötés helyét melegíteni, nincsenek mérgezőgázok, vagy gőzök, valamint nem szükségesek a korróziógátló utómunkálatok, szegecsek vagy csavarok alkalmazása, illetve a kötés helyét előmunkálni, vagy kezelni. Hátrányai közé tartozik azonban, hogy kisebb a kötési szilárdsága, nem lehet általánosan alkalmazni és a szerszámok kialakítása a rendszergyártók tapasztalatain alapulnak.

A beültetett szegecses módszerrel is alakzáró kötés jön létre, ahol a vékonyabb anyagot nyomjuk a vastagabb anyagba, miközben egy szegecset is „lövünk" a lemezekbe, ez az úgynevezett „beültetett" szegecs, másnéven idegen anyaggal történő szegecselés.