Győr

Ritkaság Magyarországon: vasúti kocsi függőhíd

2023.12.30.

A győri Széchenyi István Egyetem és a MÁV–Volán-csoport együttműködésében a vasúttársaság felújította a győri kampuszon található ikonikus vasúti kocsi függőhidat. A rekonstrukció során a híd nemcsak modern külsőt kapott, de belülről is megszépült.

A Széchenyi István Egyetem és a MÁV több évtizedes partnerségének egyik szimbóluma a laborépületek és a központi tanulmányi épület között 1975 óta átjáróként használt vasúti kocsi. Teljes rekonstrukciója lehetővé tette, hogy a függőhíd a MÁV–Volán-csoport új arculatának megfelelő külsőt kapjon.

A felújítási munkákat a MÁV FKG, a vállalatcsoport vasúti pályaépítéssel és felújítással foglalkozó leányvállalata végezte. A belső felújítás során a teljes padlóburkolatot kicserélték, megújult az oldalsó burkolat, az ajtókat lefestették, az ablaküveg pedig sötétítő fóliát kapott. A belső matricázás modern és látványos környezetet teremt az áthaladóknak, egy tévéképernyőn pedig a MÁV Széchenyi-egyetemhez köthető tartalmai jelennek meg. Ezen lesznek olvashatók többek közt a képzésekkel és az ösztöndíjjal kapcsolatos, hallgatóknak szóló információk, illetve események, programok ajánlói.

Dr. Horváth Balázs, az egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának dékánja kifejtette: a Széchenyi-egyetem, illetve jogelődje, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola megalakulása óta aktív kapcsolatot ápol a MÁV-val. Az együttműködés eredménye már a kezdeti években olyan fejlesztésekben öltött testet, mint a forgalomszimulációs laboratórium megvalósítása, napjainkban pedig a B1-es előadóterem és az egyik tanterem megújítása, valamint most már a függőhíd látványos felújítása. „Ez nemcsak egy folyosó, amely egyetemi épületeket köt össze, hanem egy jelkép is, amely összeköti a közlekedési vállalatot a felsőoktatással. A MÁV meghatározó szakmai partnerünk a közlekedésmérnöki képzésben: többek közt bírálókkal, konzulensekkel segíti a sikeres szakdolgozatokat, előadókkal a magas szintű oktatást és szakmai gyakorlati helyek biztosításával a gyakorlatias és naprakész tudást biztosító utánpótlásképzést” – fogalmazott. Kiemelte, a két fél a jövőben is hasonlóan gyümölcsöző együttműködésre törekszik egymással.

Modern megjelenést kapott a függőhíd belseje. A képen Kiss Mária, a MÁV pályaorientáció és toborzás szervezetének vezetője, dr. Hegyi Lúcia, a társaság humánpolitikai szakértője, valamint a projektben a Széchenyi-egyetem részéről koordinátorként részt vevő munkatársak, Pajor Eszter és Pőcze Gábor. (Fotó: Adorján András)

Steininger Zsolt, a MÁV humánerőforrás vezérigazgató-helyettese hozzátette, hogy a Széchenyi István Egyetem a MÁV–Volán-csoport egyik legfontosabb stratégiai partnere a felsőoktatás területén, több vállalat mérnökutánpótlásában is kiemelt szerepet játszik. A jelenlegi diplomás munkavállalók 20 százaléka végzett a győri egyetemen, a pályavasúti forgalmi terület utánpótlását biztosító közlekedésmérnökök itt szereznek diplomát. „Emellett több közös területen is szorosan együttműködünk. Célunk, hogy az egyetemről kikerülő fiatalok a lehető legrövidebb időn belül értékteremtő munkát tudjanak végezni. Az ország legnagyobb munkáltatójaként a hallgatók számára számos karrierprogramot ajánlunk. Az egyetemi éveiket megkezdő fiatalokat a gyakorlatorientált duális képzéseinkbe várjuk, a felsőbb éveseknek ösztöndíjprogramot hirdetünk, illetve szakmai gyakorlati helyet és diplomaírási lehetőséget is biztosítunk. A frissdiplomások számára a pályakezdő diplomás programunkat ajánljuk” – hangsúlyozta.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.08
Hol, miképp, mikor? Részletezzük az alábbiakban.   ..
2026.06.08
A szombati teljesítményét megismételve vasárnap is mindkét futamon diadalmaskodott a címvédő és....
2026.06.08
Két hét alatt 805 gyorshajtót mértek be a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberei egyetlen....
2026.06.07
Az Alfa Romeo mindig is az érzelmekről szólt, így van ez a kompakt géposztályban is. Járhatnék....
2026.06.07
A Mercedes pilótája a pole pozícióból nyert Hamilton előtt, ezzel hatalmas előnyre tett szert a....
2026.06.07
A tavalyihoz hasonlóan idén is a kategóriában hétszeres világbajnok, címvédő Marc Márquez nyerte a....
2026.06.07
Bizarr körülmények között égett le húsz vadonatúj elektromos autó a északkelet-kínai Dalian....
2026.06.07
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ahol legálisan is vezethetsz ittas....
2026.06.07
Nem ámítás és nem legenda: az Ural gyárnak volt dízelhajtású motorkerékpárja, a kétkerekű a szovjet....
2026.06.07
Ez lesz a Volkswagen legolcsóbb villanyautója. ..