Ferrari

Robert De Niro játszhatja el Enzo Ferrari szerepét

2015.04.09.

Film készül a Commendatore életéből, rendezőnek Clint Eastwoodot kérték fel.

Életrajzi filmet készítenek Enzo Ferrari életétől, melyben a főszerepet a 71 éves Robert De Niro fogja eljátszani. Az Oscas-díjas színész nemrég az Il Messagero c. olasz lapnak nyilatkozott a szerepről: „számomra nagy megtiszteltetés és öröm, hogy egy olyan ember életét mesélhetem el, aki forradalmasította az autóipart több történelmi perióduson és különböző társadalmi rendeken át, a fasizmustól a demokráciáig, a háborútól a gazdasági jólétig”.

Enzo Ferrari 1929-ben alapította meg a Scuderia Ferrari versenycsapatot, viszont az első utcai autót csak 1947-ben mutatta be a cége. Enzót soha nem érdekelte igazán az utcai autók gyártása, erre a divízióra csak úgy tekintett, mint szükséges vesződségre, amiből finanszírozni lehet a motorsport tevékenységet. A Commendatore 90 éves korában, 1988-ban hunyt el, az utolsó autó, amire áldását adta, az 1987-es F40 volt.

Az Enzo Ferrari életéről szóló film producere Gianni Bozzachi, egy hollywoodi kapcsolatokkal rendelkező olasz filmes. Bozzachi cége, a Triworld Cinema már meg is egyezett Robert De Niro cégével, a Tribeca Enterprises-zal. „A valós eseményeken alapuló film címe egyszerűen Ferrari lesz. Nagy költségvetésből fogjuk forgatni, és széles időspektrumot fog átölelni, a korai időszaktól egészen a 80-as évekig” – nyilatkozta Bozzacchi.

A producer elárulta, hogy rendezőnek Clint Eastwoodot kérte fel, akit állítólag érdekel a film, de még nem adott végleges választ, mert még nem volt ideje elolvasni a forgatókönyvet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
Ilyen portfólióval kevés formatervező dicsekedhet az autók világában.  ..
2026.03.20
A BMW M3 Touring világpremierje után nem sokkal a BMW M Motorsport a modell versenypályára edzett....
2026.03.20
A BYD tárgyalásokat folytat arról, hogy csatlakozzon a Forma–1 mezőnyéhez, és olyan legendás....
2026.03.20
A FIAT az új benzines FIAT 600 manuális váltós változat bevezetésével bővíti a 600-as....
2026.03.20
Nézze meg a videót! ..
2026.03.20
A svájci légitársaság több mint háromszáz betervezett járatot töröl a 2026-os nyaralószezonban,....
2026.03.20
Változott a terv: augusztus 28-30-án rendezik meg a Diósgyőr-ralit az országos bajnokság idei....
2026.03.20
A tisztán elektromos EX60 modellel a Volvo Cars először ad ízelítőt alternatív hangvételű....
2026.03.20
Mi történik, ha az autóipar villámgyorsan dönt – de közben elfelejt rendszerekben gondolkodni?....
2026.03.20
A legendáknak élniük kell. Az autóipar éppen teljes átalakulásban van, de a kultikus modellek....