BME

Robotautóversenyt rendeznek szombaton a Műegyetemen

2023.02.10.

Szombaton rendezik a RobonAUT 2023 el-nevezésű versenyt, amelyen önállóan működő robotautók állnak rajthoz a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

A BME közleménye szerint a rendezvényt az egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara szervezi. A 3 millió forint összdíjazású versenyen a Műegyetem hallgatói által tervezett és épített önvezető autóknak emberi beavatkozás nélkül kell végighaladniuk egy gyorsasági és egy akadálypályán, útjuk során több részfeladatot teljesítve. A közönség az autókra szerelt kamerák segítségével valós időben, kivetítőn és interneten egyaránt követheti az eseményeket.

A látványos, játékos, ugyanakkor nagy szaktudást igénylő versenyen való eredményes szereplés kitűnő ajánlólevél a jövő intelligens autóinak fejlesztéseivel foglalkozó vállalatokhoz - írta közleményében a BME. A RobonAUT verseny megrendezésének ötlete 2009 nyarán merült fel Tevesz Gábor címzetes egyetemi tanár és doktoranduszokból álló csapata egyik megbeszélésén. Az alapötletet az Eurobot elnevezésű nemzetközi verseny adta.

Az első budapesti versenyt egy évvel később, 2010-ben rendezték meg, ekkor a feladat egy autonóm robot elkészítése és vezérlése volt. A megmérettetésen a markolólapátos robotnak egy meghatározott pályán végighaladva pingpong labdákat kellett összegyűjtenie, és egy adott tárolóba vinnie, lehetőleg minél gyorsabban.

A következő évben már versenyautóknak kellett a részleteiben előre nem ismert pályát követniük és különböző akadályokat, például kanyarokat, elágazásokat, úttorlaszt, szakaszhiányt, valamint a parkolás feladatát leküzdeniük, szintén a lehető leggyorsabban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..