AvtoVAZ

Roncsprémiummal száguld a Lada

2014.10.03.

– A legnagyobb orosz járműgyártó, az Avtovaz több mint 14 ezer Ladát értékesített szeptemberben a roncsprémium program keretében. Ez a havi eladás több mint 38 százalékát teszi ki – derül ki a cég honlapján közzétett adatokból.

Az orosz kormány által augusztus végén meghirdetett program keretében a hatévesnél idősebb járművüket újra cserélők kedvezményeket kapnak. A programban minden járműtípus részt vehet, a támogatás összege pedig 40 ezertől 350 ezer rubelig (260 ezer forinttól 2,2 millió forintig) terjed.

A hazai autógyártás támogatását célzó program szeptembertől december végéig tart, de a finanszírozásra szánt tízmilliárd rubel elkülönítéséről eddig nem érkezett hivatalos bejelentés. Ennek dacára a nagy autógyártók elindították a programot, miután a személyautók és a haszongépjárművek eladása augusztusban rekordmértékben, 26 százalékkal zuhant éves összevetésben, január-augusztusban pedig 18,5 százalékkal.


Az AvtoVaz szeptember 4. és december 15. között vesz részt a roncsprémium programban, amelynek keretében 50 ezer rubeles engedményt ad az új Ladák árából. A 14 ezer 283 autón kívül használt autó beszámításával további 1129 Ladát adtak el, itt az árengedmény 40 ezer rubel volt.

Az AvtoVaz szeptemberben összesen 36 ezer 513 Ladát értékesített a belföldi piacon, ami augusztushoz képest 38 százalékos növekedést jelent. További 1878-at exportáltak, elsősorban Kazahsztánba.

Az AvtoVaz szeptemberben kezdte meg a Lada Granta modell árusítását. A modell alapfelszereltségébe már beletartozik az ABS, a tempomat, a légkondicionáló, két légzsák, biztonsági övek a hátsó üléseken, az ára pedig 357 ezer 400 rubel (több mint 2,3 millió forint).

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....
2026.07.25
A Pozsony melletti Dunacsún (Čunovo) közelében hétfő este egy BMW sofőrje halálra gázolt egy 51....