Forma-1 Japán Nagydíj

Rosberg az időmérőn is legyőzte Hamiltont

2014.10.04.

A Japán Nagydíj időmérő edzésén a német versenyző két tizedet vert csapattársára.

Nico Rosberg idei nyolcadik pole pozícióját szerezte meg Szuzukában, viszonylag könnyedén. a német már a Q2-ben is a legjobb volt, és a Q3 elején is hamar az élre állt. A Q3 végén a második próbálkozásával több mint egy tizedet javított a saját idején, de, mint utólag kiderült, már az első ideje is elég lett volna az első rajtkocka megszerzéséhez. Nagyrészt középső szektorban gyűjtött előnyt Hamiltonhoz képest, aki ráadásul egy apró elfékezést is bemutatott a döntő körében.

A második sort a Williamsek sajátították ki maguknak Valtteri Bottas-Felipe Massa sorrendben, ötödikként Fernando Alonso végzett a Ferrarival. Hatodik lett Daniel Ricciardo, miután kis híján kiesett már a Q1-ben, de a csapattársa, a Red Bullt idény végén elhagyó Sebastian Vettel csak a kilencedikként végzett. A négyszeres világbajnok fejben talán már 2015-re koncentrál, amikor valószínűleg a Ferrari versenyzője lesz. Mindkét Red Bullt esős beállításokkal küldték ki a pályára, mert holnap megérkezhet a tájfun a pálya közelébe.

Eredmények:

1

Nico Rosberg

Mercedes

1:32.506s

-

2

Lewis Hamilton

Mercedes

1:32.703s

0.197s

3

Valtteri Bottas

Williams/Mercedes

1:33.128s

0.622s

4

Felipe Massa

Williams/Mercedes

1:33.527s

1.021s

5

Fernando Alonso

Ferrari

1:33.740s

1.234s

6

Daniel Ricciardo

Red Bull/Renault

1:34.075s

1.569s

7

Kevin Magnussen

McLaren/Mercedes

1:34.242s

1.736s

8

Jenson Button

McLaren/Mercedes

1:34.317s

1.811s

9

Sebastian Vettel

Red Bull/Renault

1:34.432s

1.926s

10

Kimi Räikkonen

Ferrari

1:34.542s

2.036s

11

Jean-Eric Vergne

Toro Rosso/Renault

1:34.984s

-

12

Sergio Perez

Force India/Mercedes

1:35.089s

-

13

Daniil Kvyat

Toro Rosso/Renault

1:35.092s

-

14

Nico Hülkenberg

Force India/Mercedes

1:35.099s

-

15

Adrian Sutil

Sauber/Ferrari

1:35.364s

-

16

Esteban Gutiérrez

Sauber/Ferrari

1:35.681s

-

17

Romain Grosjean

Lotus/Renault

1:35.984s

-

18

Marcus Ericsson

Caterham/Renault

1:36.813s

-

19

Jules Bianchi

Marussia/Ferrari

1:36.943s

-

20

Kamui Kobajasi

Caterham/Renault

1:37.015s

-

21

Max Chilton

Marussia/Ferrari

1:37.481s

-

22

Pastor Maldonado

Lotus/Renault

1:35.917s

-

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.27
A francia megszerezte első győzelmét a szezonban, a fiatal csapattársa pedig kiesett, miközben a....
2026.04.26
Az 1930-as években a vásárlót nagy öröm érte, ha egy motorkerékpárhoz jutott. Ennek tortúráját....
2026.04.26
Apró, ám felismerhető frissítéseket kap a Toyota legeladottabb modellje Európában. ..
2026.04.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Új autó, de miért ilyen kicsi? ..
2026.04.26
A második helyen végzett élete első brit F3-as futamán az autóversenyző Molnár Martin szombaton....
2026.04.26
Újabb fordulat rajzolódik ki az orosz piacon: az elmúlt hónapokban látványosan megélénkült az....
2026.04.26
Vitézy Dávid a Telexnek adott interjúban kiemelte, Budapest számára is esélyt jelent az, ha....
2026.04.26
A Roadpol Operation Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) 2026.....
2026.04.26
A Martorellben gyártott kisautót és testvérmodelljét, a CUPRA Ravalt a Volkswagen Csoport....
2026.04.26
A Deák Ferenc hídon történt az a baleset, amelynek oka a figyelmetlenség volt. ..