Forma-1

Rosbergé a pole, Vettel a Q2-ben esett ki

2014.04.05.

A német idei első pole pozícióját szerezte meg Bahreinben, mögötte Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo végzett. Sebastian Vettel az időmérő utolsó szakaszába sem tudott bekerülni.


Nico Rosberg

A Mercedes ismét kisajátította magának az első sort az időmérőn, ezúttal azonban nem Hamilton, hanem Rosberg indulhat az élről, pályafutása során az 5. alkalommal. Hamilton a Q3 végén még megpróbált javítani legjobb idején, de az egyes kanyarban elfékezte magát, ezzel korán elvesztette esélyét a pole pozícióra. Miután Rosberget értesítették csapattársa hibájáról, a német is félbeszakította gyors körét.


Daniel Ricciardo

A Red Bull második számú pilótája, Daniel Ricciardo végzett a 3. helyen a Q3-ban, de csak a 13. helyről fog indulni, mivel Malajziából magával hozott egy 10 helyes rajtbüntetést. Valtteri Bottas (Williams) így előre léphetett a 3. helyre, ami a legjobb eredménye karrierje során. Csak egy tizeddel kapott ki tőle Sergio Pérez (Force India), aki mögött a ferraris Kimi Räikkönen végzett. A finn először győzte le Fernando Alonsót az időmérőkön, aki elé még a hetedik-nyolcadik helyen végzett két McLaren is befért Kevin Magnussennel és Jenson Buttonnal a volánnál.


Valtteri Bottas

Hatalmas meglepetésre Sebastian Vettel még a Q3-ba sem jutott be, a visszaváltásokkal akadt gondja a mindössze egy gyors körrel próbálkozó világbajnoknak, és hat századdal csúszott le az utolsó továbbjutó helyről. Mögötte az egyszer a pályát is elhagyó Nico Hülkenberg (Force India) és a két Toro Rosso végzett.

A Lotusok ismét szenvedtek, csak a 16. és a 17. helyet tudták megszerezni Romain Grosjean és Pastor Maldonado révén, a venezuelai még a Q2-be sem jutott tovább. Grosjeant egyszer feltartotta Adrian Sutilt, az esetet tanulmányozzák a sportfelügyelők.

Eredmények:

1. Nico Rosberg          Mercedes             1:33.185s

 2. Lewis Hamilton        Mercedes             1:33.464s  +0.279s

 3. Daniel Ricciardo      Red Bull-Renault     1:34.051s  +0.866s

 4. Valtteri Bottas       Williams-Mercedes    1:34.247s  +1.062s

 5. Sergio Perez          Force India-Mercedes 1:34.346s  +1.161s

 6. Kimi Raikkonen        Ferrari              1:34.368s  +1.183s

 7. Jenson Button         McLaren-Mercedes     1:34.387s  +1.202s

 8. Felipe Massa          Williams-Mercedes    1:34.511s  +1.326s

 9. Kevin Magnussen       McLaren-Mercedes     1:34.712s  +1.527s

10. Fernando Alonso       Ferrari              1:34.992s  +1.807s

 

Q2

11. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault     1:34.985s  +1.277s

12. Nico Hulkenberg       Force India-Mercedes 1:35.116s  +1.408s

13. Daniil Kvyat          Toro Rosso-Renault   1:35.145s  +1.437s

14. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Renault   1:35.286s  +1.578s

15. Esteban Gutierrez     Sauber-Ferrari       1:35.891s  +2.183s

16. Romain Grosjean       Lotus-Renault        1:35.908s  +2.200s

 

Q1

17. Pastor Maldonado      Lotus-Renault        1:36.663s  +1.789s

18. Adrian Sutil          Sauber-Ferrari       1:36.840s  +1.966s

19. Kamui Kobayashi       Caterham-Renault     1:37.085s  +2.211s

20. Jules Bianchi         Marussia-Ferrari     1:37.310s  +2.436s

21. Marcus Ericsson       Caterham-Renault     1:37.875s  +3.001s

22. Max Chilton           Marussia-Ferrari     1:37.913s  +3.039s

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.01
Tapad a plafonra és eddig minden versenytársát megverte, most még erősebb és gyorsabb lett, de ami....
2026.03.01
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Tízéves mindkettő. ..
2026.03.01
A kínai Chery komoly támadásra készül a közepes méretű pickupok piacán: a gyártó bejelentett egy....
2026.03.01
Hétfőtől újabb 15 modern Mercedes-Benz Citaro csuklós dízel autóbusz jelenik meg a fővárosi utakon....
2026.03.01
A Moovit Hiroshimában és négy másik japán nagyvárosban indult el egyszerre – multimodális, valós....
2026.03.01
Az Opel bejelentette, hogy új modellel bővíti teljesen elektromos GSE sorozatát. Hamarosan jön az....
2026.03.01
„A Mazda következetesen ragaszkodik a fejlesztési autonómiához. Ahelyett, hogy szabványosítaná vagy....
2026.03.01
Szekszárdon történt a baleset, amiről az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számolt be. ..
2026.03.01
A brit prémiumgyártó új különkiadással tiszteleg az 1965-ös Monte Carlo Rali ikonikus győztese....
2026.03.01
Hamarosan indul a kerékpáros szezon, ezért összegyűjtöttünk néhány gyakori hibát, amelyet sok szülő....