WRC

Rovanperä fölényes győzelmet aratott az Akropolisz-ralin

2021.09.13.

A 20 éves finn karrierje második győzelmét szerezte meg Görögországban, Tänak és Ogier állhatott még fel a dobogóra.

Rovanperä szinte végig vezetett a murvás, néhol saras versenyen, a győzelméhez nem férhetett kétség, az utolsó szakasz után 42,1 másodperc volt az előnye a második helyezett Ott Tänak előtt. Először két hónapja, Észtországban tudott győzni, ez most a második sikere, de könnyen hozzátehet hamarosan egy harmadikat is, ugyanis a következő verseny a hazai futama lesz, Finnországban.

A világbajnokság programjába nyolc év után visszatérő Akropolisz-rali komoly fejtörést jelentett a pilótáknak a kiszámíthatatlanságával, ugyanis a poros, köves szakaszok mellett saras, nedves pályákon is versenyezni kellett, ami szokatlan ezen a versenyen, és megnehezítette a gumiválasztást.

 

Rovanperä a harmadik gyorsaságin állt az élre pénteken, és az első helye csak azon a napon volt veszélyben, ugyanis a két üldözője négy másodpercen belül volt hozzá péntek este is. Aztán a finn odalépett a gázra szombaton, és kényelmes előnyt autózott ki négy szakaszgyőzelemmel, amit meg is tartott a verseny végéig. Sőt, az utolsó gyorsaságit, a Power Stage-et is sikerült megnyernie, így a maximális 30 ponttal távozhat Görögországból.

„Nagyon jó érzés, hogy nyerni tudtunk Görögországban. Kemény rali volt, hogy őszinte legyek, hosszú héten vagyunk túl a sok tréninggel, gyorsaságival, átkötő szakaszokkal és az éjszakai videózásokkal. Már pénteken is jó érzésem volt, de aztán még jobban éreztem magam az autóban, miután módosítottunk a beállításokon a szombati szakaszokra. Jól ment minden, élveztem a vezetést. Köszönet a csapatnak, mindenki jó munkát végzett, az autó hibátlanul tette a dolgát. Remélhetőleg megmarad a lendületünk Finnországban is” - nyilatkozta a boldog győztes a célban.

Vele ellentétben Tänak az egész hétvégén nem érezte magát kényelmesen az autójában, ráadásul az utolsó napon elektronikai problémák is előjöttek a Hyundai-ban (nem akart beindulni az autó az utolsó gyorsasági előtt, aztán beindul, de füstölt), így a második hely szép eredménynek számít a 2019-es világbajnoktól.

Sébastien Ogier nem erőltette a második helyért küzdést, megelégedett a harmadikkal, mivel a világbajnokságban a két vetélytársa, Elfyn Evans és Thierry Neuville a mezőny végén haladt a pénteki műszaki problémáik miatt. A francia 44 pontra növelte előnyét az egyéni bajnokságban, és a Toyota is 57 pontra növelte előnyét a gyártók bajnokságában. Három versennyel a vége előtt ezek megnyugtató különbségnek tűnnek számukra.

Dani Sordo közel két perccel lemaradva ért be negyedikként, a spanyol nem igazán értette, hogy miért nem tudta tartani az első három pilóta tempóját. Mögötte is nagy szakadék alakult ki, Gus Greensmith (Ford) három perccel volt lemaradva tőle, Adrien Fourmaux a másik Fiestával még többel. A francia ugyanis három perces büntetést kapott, mert nem indult be az autója a vasárnapi első szakasz előtt, aztán egy gyertyacsere segített ezen, de az utolsó gyorsaságin meg is pördült, amivel további időt vesztett, és csak Evans mögött végzett, hetedikként. A nyolcadik helyre Neuville jött föl, miután sok percet vesztett pénteken a kormányszervo hibája miatt.

A WRC2-ben Andreas Mikkelsen győzött, és megerősítette első helyét a bajnokságban.

A világbajnokság október 1-jén folytatódik Finnországban.

Végeredmény, Akropolisz-rali:

1. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota Yaris WRC) 3h28m24.6s

2. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 Coupe WRC) +42.1s

3. Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC) +1m11.3s

4. Dani Sordo/Cándido Carrera (Hyundai i20 Coupe WRC) +3m01.0s

5. Gus Greensmith/Chris Patterson (Ford Fiesta WRC) +5m45.0s

6. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC) +6m42.7s

7. Adrien Fourmaux/Renaud Jamoul (Ford Fiesta WRC) +6m54.4s

8. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 Coupe WRC) +8m41.1s

9. Andreas Mikkelsen/Elliott Edmondson (Škoda Fabia Rally2 evo) +9m02.5s

10. Marco Bulacia/Marcelo Der Ohannesian (Škoda Fabia Rally2 evo) +9m19.2s

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....