WRC

Rovanperä fölényes győzelmet aratott a Szafari-ralin

2024.03.31.

A kétszeres világbajnok vasárnap délután kétszeres győztese lett a kenyai versenynek, miután péntek óta vezetve, végül több mint másfél perces előnnyel zárta a kimerítő afrikai viadalt.

A 2024-es rali-világbajnokság eddigi legnehezebb fordulóján Rovanperä a sebesség és az érett vezetés aprólékos egyensúlyának köszönhetően végül megszerezte pályafutása 12. győzelmét. A finn – akinek Jonne Halttunen a navigátora – majdnem egyperces előnyt épített ki pénteken, miután az összes szakaszt megnyerte a Naivasha-tó körül, majd a szombati napot hasonló magabiztossággal, két perc előnnyel zárta, miközben az üldözőknek mechanikai problémáik és sorozatos defektjeik voltak.

 

Ez a tekintélyes előny lehetővé tette a kétszeres világbajnok számára, hogy a vasárnapi szakaszokon már ne nyomja túl keményen a gázt, leszámítva a Power Stage-et, ahol a negyedik lett. Rovanperä volt az egyetlen pilóta, akit sem defekt, sem műszaki hiba nem hátráltatott a hétvége folyamán, ami részben a szerencsének, részben a pilóta tudásának, remek taktikájának volt köszönhető. Egyébként a vasárnapi gyorsaságik is lenyűgöző tájakon vezettek, a Hell's Gate nevű sziklánál (és záró gyorsasági szakasznál) megtartott eredményhirdetésen William Ruto kenyai elnök is jelen volt.

„Különleges dolog, hogy másodszor is megnyerhettem a Szafarit. Ez a verseny nagyon kemény, és a Toyota számára is legendás: mindig jók voltunk itt, és ezt a rekordot most is folytatjuk. Ahogy Afrikában mondják, az elöl haladó autó mindig egy Toyota. Nagy köszönet a csapatnak, mert mindenki nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy az autó ilyen jól működjön. Szerintem jó munkát végeztünk, ennél jobb Szafarit nem lehet teljesíteni, mint amit mi csináltuk, problémamentesen és okosan vezetve. A mai nap nehéz volt, kétszer kellett vezetni a naptár legdurvább gyorsasági szakaszán, amikor hatalmas előnyöd van, akkor minden követ megpróbálsz elkerülni, de ez nem könnyű. Csak a tervhez kellett tartanunk magunkat, és ez bejött” – nyilatkozta Rovanperä vasárnap délután.

Kacuta Takamoto a második helyét szerezte meg, már a harmadik alkalommal végzett a dobogón Kenyában. Svédország után zsinórban a másodszor állhatott dobogóra Adrien Fourmaux, aki a Ford Pumával végig úgy versenyzett, hogy igyekezett elkerülni a problémákat. A francia végül 47 másodperccel maradt el Kacutától, de nem nagyon örült a harmadik helynek is, amit egyébként a bajnoki pontversenyben is őriz.

A Toyota négy pontra növelte előnyét a Hyundai előtt a gyártók bajnokságában, a különbség jóval nagyobb is lehetett volna, ha a koreai márka pilótái remekül nem hajráztak volna ilyen jól vasárnap: nem csak a plusz pontokért zajló vasárnapi értékelést nyerte meg Tänak és Neuville, de a Power Stage-et is, igaz, ott már fordított sorrendben, és a harmadik ráadásul a csapattársuk, Esapekka Lappi lett.

Elfyn Evans a pénteket a dobogóért folytatott küzdelemben fejezte be, de a szombati nap pechsorozata (kétszer is megállt, hogy kerékcserét hajtson végre) azt jelentette, hogy több mint négy perccel lemaradva Rovanperätől, csak a negyedik helyen végzett. Evans a versenyzői világbajnokságban továbbra is a második helyet foglalja el a vezető Thierry Neuville mögött, aki a Szafari-ralin majdnem hat perccel maradt le mögötte, és lett ötödik. Igaz, a belga a vasárnapi teljesítményének köszönhetően mégis több pontot szerzett összességében a walesinél (19-et, míg Evans csak 16-ot).

Neuville megduplázta az előnyét, most már hat ponttal vezet Evans előtt a bajnokságban, de a Hyundai i20 N versenyautójával igen nehéz hétvégén van túl. A szombati üzemanyagnyomás-problémák több percet vettek el a belgától, vasárnap pedig a felfüggesztés sérülése hátráltatta, amelyet egy szikla okozott a versenypályán, tovább súlyosbította a helyzetet. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a jobb hátsó futómű pont a szerviz előtti szakaszon tört el, így Neuville a következő pályán már ismét hibátlan autóval mehetett. A belga csapattársai, Esapekka Lappi és Ott Tänak még rosszabbul jártak.

Lappi autójában a hétvége folyamán két váltó is elromlott, és a finn szombaton egy zebrát és két nagytestű madarat is elütött, ami az autójában is komoly kárt tett. Tänak pedig csak a nyolcadik helyre tudott visszakapaszkodni – a WRC2-ben induló Gus Greensmith és Oliver Solberg mögé –, miután pénteken eltört az autója felfüggesztése és kormányösszekötője egy, az út közepén fekvő hatalmas kőtől. A top 10-et a lassú, de barátságos „gentleman pilóta” Jourdan Serderidis (Ford Puma) és a Škoda Fabia Rally2 sztárja, Kajetan Kajetanowicz egészítette ki.

A világbajnokság három hét múlva, az április 18. és 21. között megrendezésre kerülő Horvát-ralin tér vissza, mégpedig aszfalton. Az esemény központja most is a főváros, Zágráb lesz.

Végeredmény, Szafari-rali:

1 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) 3h36m04.0s

2 Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) +1m37.8s

3 Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford Puma Rally1 HYBRID) +2m25.1s

4 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) +4m20.2s

5 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +10m.17.5s

6 Gus Greensmith/Jonas Andersson (Škoda Fabia RS Rally2) +18m05.4s

7 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Škoda Fabia RS Rally2) +19m28.5s

8 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +21m02.0s

9 Jourdan Serderidis/Fréderic Miclotte (Ford Puma Rally1 HYBRID) +26m13.3s

10 Kajetan Kajetanowicz/Maciej Szczepaniak (Škoda Fabia RS Rally2) +26m34.4s

 

Egyéni bajnokság állása:

1 Thierry Neuville 67 pont

2 Elfyn Evans 61

3 Adrien Fourmaux 46

4 Ott Tänak 33

5 Kalle Rovanperä 31

6 Takamoto Katsuta 30

7 Sébastien Ogier 24

8 Esapekka Lappi 23

9 Oliver Solberg 12

10 Andreas Mikkelsen 6

 

Gyártói bajnokság állása:

1 Toyota Gazoo Racing World Rally Team 131 pont

2 Hyundai Shell Mobis World Rally Team 127

3 M-Sport Ford World Rally Team 72

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.23
Újabb légijárat indul Magyarország és Kína között, idén nyártól már egy hatodik kínai nagyváros,....
2024.04.23
Közel 450 kiállító több, mint 12 ezer négyzetméteren várja a szakembereket 2024. május 7-10. között....
2024.04.23
Súlyos baleset történt az M2-es autóúton Vác térségében kedd délután, a forgalmat megállították -....
2024.04.23
A Renault SA francia autógyártó konszern idei eladásainak a növekedésére számít részben annak....
2024.04.23
A Csongrádi úti tanyák megállóhely közelében történt a baleset – jelentette a katasztrófavédelem. ..
2024.04.23
Az új autók eladása Spanyolországban januárban 7,3 százalékkal 68 ezer 685-re nőtt az előző év....
2024.04.23
A cseh versenyhatóság engedélyezte, hogy az AutoWallis felvásárolja a Stratos Auto BMW üzletágát, a....
2024.04.23
A japán csapat megszerezte az első győzelmét a 2024-es Hosszútávú-világbajnokságon annak....
2024.04.23
Közzétette az egyhetes ROADPOL akció eredményét az ORFK Kommunikációs Szolgálata. ..
2024.04.23
Egy eddig soha nem látott koncepciót húzott elő a Peugeot a tarsolyából.  ..