WRC

Rovanperä növelte az előnyét Lettországban

2024.07.21.

A finn riválisai lemaradtak, miután a kétszeres világbajnok szombaton remek teljesítményt nyújtva elhúzott az üldözőitől a Lett-ralin.

A 23 éves versenyző, aki több mint tíz évvel ezelőtt ebben a balti országban debütált raliversenyzőként, szombaton a nyolc murvás gyorsaságiból hatot megnyerve távolodott el az üldözőktől, és 15,7 másodpercről 42,5 másodpercre növelte előnyét, miközben már csak egy nap van hátra a szezon nyolcadik versenyéből.

„Nagyon boldog vagyok, elégedettnek kell lennünk azzal, amit ma véghez vittünk. Az érzés az autóban elég jó volt, és összességében ez a nap sokkal élvezetesebbre sikerült, mint a tegnapi. Hogy őszinte legyek, nem kellett annyira erőltetnünk, és nem voltak necces pillanatok vagy meglepetések, szóval elég tiszta nap volt. Sebbel együtt nagyon jó és fontos pontokat szereztünk a csapat számára, és természetesen holnap megpróbálunk még többet szerezni. Jó rajtpozíciónk van, így meg kell próbálnunk a lehető legjobban kihasználni. Nem könnyű, amikor vezetsz, és az összesített győzelmet is be kell biztosítanod, de megpróbáljuk tartani a jó tempót, és jó munkát végezni” – nyilatkozta Rovanperä szombat este.

Rovanperä számára mérföldkő volt a szombat reggel, hiszen a Snepele gyorsaságin megszerezte WRC-karrierje 200. gyorsasági győzelmét. Összetett előnye a nap közepére 34,8 másodpercre nőtt, és ez a dominancia délután is folytatódott. Toyotás csapattársa, Sébastien Ogier feljött másodiknak, a harmadik helyen pedig a helyi ász, Mārtiņš Sesks végzett a privát Ford Pumával. A nyolcszoros világbajnok francia még 5,9 másodperccel Sesks mögött kezdte a napot, de a délelőtti utolsó szakaszon megelőzte az M-Sport helyi tehetségét. A szerencse is mellé szegődött, amikor a 11. szakaszon kisodródott, és az növényzeten keresztül, de sértetlen autóval talált vissza az útra. Sesks a nap végén mindössze 4,7 másodperccel Ogier mögött, a harmadik helyen végzett. Illusztris társaságba került, az előtte lévő két versenyző, valamint a mögötte lévő Ott Tänak is korábbi világbajnok.

Tänak a Hyundai i20 N Rally1-gyel a hatodik helyről a negyedikre jött fel, megnyerte a 11. szakaszt és 6,3 másodpercre megközelítette Sesks-t. Érdekes pillanat volt, amikor az autójára omlott egy felfújható reklámkapu, de nem lett baja a kocsinak, és az idejét is jóváírták. A nap végi városi gyorsasági szakaszon, Liepājában azonban egy váltóhiba miatt körülbelül 15 másodpercet vesztett, és így 20,8 másodperces hátránnyal zárta a napot Sesks mögött. Az észtnek sikerült több szombati értékelési pontot gyűjtenie, mint a vb-címért harcoló társainak, Elfyn Evansnek és Thierry Neuville-nek, akik csak a hatodik, illetve a nyolcadik helyen végeztek.

Ötödik lett a fordos Adrien Fourmaux, aki 8,4 másodperccel maradt le Tänakról, de 17,9 másodperces előnnyel végzett a toyotás Evans előtt. Kacuta Takamoto a negyedikről a hetedik helyre esett vissza, miután egy lassítóban fának ütközött, és emiatt elromlott a Toyota GR Yaris kormányszervója a 11. szakaszon.

A bajnokságot vezető Neuville, aki továbbra is a gyenge tapadással küzdve a második helyen rajtolt minden gyorsaságin, utána következett Esapekka Lappi és Grégoire Munster, akik teljessé tették a top 10-et.

Vasárnapi kétszer két gyorsasági, összesen 64,08 km száguldás vár még a mezőnyre, ezen a napon még sok bónusz pontot lehet gyűjteni.

 

Az állás szombat este:

1 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 1h58m55.6s

2 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +42.5s

3 Mārtiņš Sesks/Renārs Francis (Ford PUMA Rally1 HYBRID) +47.2s

4 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +1m08.0s

5 Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford PUMA Rally1 HYBRID) +1m16.4s

6 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1m34.3s

7 Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1m46.0s

8 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +2m33.9s

9 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +3m11.1s

10 Grégoire Munster/Louis Louka (Ford PUMA Rally1 HYBRID) +3m40.9s

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....