WRC

Rovanperä nyerte az Észt-ralit, lassan már zsebben érezheti a vb-címet

2022.07.18.

Hét versenyből ötöt nyert idén a Toyota 21 éves finn versenyzője, így az előnye már 83 pont a bajnokságban.

Kalle Rovanperä tavaly, Észtországban győzött először, 20 évesen ő lett a történelem legfiatalabb futamgyőztese, de akkor még senki sem gondolta, hogy egy hihetetlen sikersorozat veszi kezdetét: azóta már a hetedik győzelménél tart, amiből ötöt a 2022-es szezonban aratott. Ezúttal a fiatal finn nem csak az Észt-ralit nyerte meg, de még a bónusz pontokat adó Power Stage-et is, ráadásul nem is akárhogy, hanem több mint 22 másodpercet adva a második helyezettnek. A versenyt pedig 1 perc 9 másodperces előnnyel nyerte meg szintén a toyotás csapattársa, Elfyn Evans előtt. Pedig a rali úgy indult, hogy még a walesi dominált, de Rovanperä péntek délután, az esőben átvette a vezetést, és onnantól kezdve már nem engedte ki a kezei közül. Szombaton és vasárnap további hét gyorsaságit nyert meg, így elmondható, hogy fölényesen dominálta a versenyt, a mért szakaszoknak több mint a felét nyerte meg.

 

„Ez egy újabb csodálatos eredmény ezen a hétvégén. Péntek délelőtt elsőként rajtolva nehéz volt tartani Elfyn tempóját, de utána nagyon jól tudtunk küzdeni. Az utolsó nap nem volt olyan könnyű, mert hosszabb volt a szokásosnál, és nagyot küzdöttünk az időjárással is. Az utolsó szakaszokon elég nehéz volt ilyen hatalmas esőben vezetni, de a Power Stage-en így is nagyon nyomtam a gázt. Tudtam, hogy ebben az időben nagy különbséget lehet kiautózni, és meg is próbáltam, miközben a biztonságra is ügyeltem. Élveztem a vezetést, és az idő egyértelműen jó volt, amit futottunk. Örülök, hogy a Finn-rali előtt megszereztük ezt a győzelmet, és remélhetőleg ott is jó munkát tudunk majd végezni.”

Evans akkor vesztette el minden esélyét a győzelemre, amikor vasárnap a második gyorsaságin megpördült, és 10 másodpercet vesztett. Utána már csak a Power Stage-re koncentrált, de azt sem tudta megnyerni a szakadó esőben. Mindenesetre a Toyota a kettős győzelemmel szintén nagy lépést tett a konstruktőri vb-cím felé, az előnyük már 87 pont a Hyundai előtt. A koreai csapat legjobbja a harmadik helyen végző helyi sztár, Ott Tänak volt, akinek bár nem volt válasza a két Toyota tempójára, de a mezőny többi részét magabiztosan verte úgy is, hogy elégedetlen volt az i20 N Rally1 kezelhetőségével. Csapatársa, Thierry Neuville jött be a negyedik helyen hasonló problémákkal küzdve, vasárnap ő is megpördült, és egyszer a bozótba is becsúszott.

Kacuta Takamoto jött be az ötödik helyen, ami kisebb csoda annak fényében, hogy a csütörtöki shakedown-on még felborult a Yarisszal. 35,7 másodperccel verte csapattársát, Esapekka Lappit, a finn akkor vesztett sok időt, amikor meg kellett állnia kereket cserélni vasárnap, ugyanis a gumi lefordult a felniről egy ugratás után. ezzel a negyedikről a hetedik helyre csúszott vissza, de vasárnap két gyorsasági megnyerésével végül felzárkózott hatodiknak, megelőzve a fordos Adrien Fourmaux-t. A franciának nagyon fontos volt a célba érés, idén ugyanis eddig hat versenyből ötször esett ki. És azért is, mert az M-Sportnak kiábrándító volt a napja, Pierre-Louis Loubet ugyanis nekicsúszott egy sziklának, és megrongálta az autója felfüggesztését, Gus Greensmith-nek pedig váltóproblémák miatt kellett feladnia a versenyt.

A Rali-vb Finnországban folytatódik augusztus első hétvégéjén.

Eredmények, Észt-rali:

1. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 2h54m29.0s

2. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1m00.9s

3. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +1m55.7s

4. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +3m53.3s

5. Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +4m13.4s

6. Esapekka Lappi/Janne Ferm (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +4m49.1s

7. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford Puma Rally1 HYBRID) +5m09.2s

8. Andreas Mikkelsen/Torstein Eriksen (Škoda Fabia Rally2 evo) +11m01.8s

9. Teemu Suninen/Mikko Markkula (Hyundai i20 N Rally2) +11m27.1s

10. Emil Lindholm/Reeta Hämäläinen (Škoda Fabia Rally2 evo) +13m04.8s

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.25
Kevés értékesebb erény van az autóiparban a következetes megbízhatóságnál. A Toyota 2025-ben immár....
2026.02.25
Február 3-án a Lamborghini Kairóban hivatalosan is megnyitotta új szalonját, ahol luxusmárkáit....
2026.02.25
Tavaszi karbantartás miatt március 7-én és 8-án, valamint március 28-án és 29-én szünetelni fog a....
2026.02.25
Megújult formában várja a motorosokat 2026-ban a Honda egyre népszerűbb, folyamatosan fejlődő....
2026.02.25
A dohai Hamad Nemzetközi Repülőtér futópálya-felújítása miatt április közepétől június közepéig a....
2026.02.25
Az EU félidős jelentése előrelépést mutat – az ETSC szerint viszont a döntések iránya most dől el:....
2026.02.25
Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben: mind a kihelyezések összege,....
2026.02.25
A Bosch új funkciója kényelmesebbé teszi a fékezéseket. A technológia sima, rázkódásmentes....
2026.02.25
A hátunkon és a derekunkon túl más testrészünk komfortjáról is gondoskodna a Mercedes. ..
2026.02.25
Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a Geely modellek értékesítése a tervek....