WRC

A finn pilóta 4,9 másodperces előnnyel zárta hazai versenyének első napját Thierry Neuville előtt. Azonban nem csak ők ketten küzdöttek az első helyekért, mindössze 15,7 másodperc választotta el az első öt helyezettet a közép-finnországi erdei utakon átszáguldott közel 115 kilométer után.
Rovanperä, aki 2022-ben és 2023-ban egymás után nyerte meg a világbajnokságot, de még soha nem nyert hazai versenyén, idén eddig nehezen tudta tartani a lépést az élen haladókkal a murvás pályákon. De a 24 éves versenyző úgy tűnik, hogy a kilencedik fordulóban áttörést ért el, hiszen a második gyorsasági szakasz után átvette a vezetést, és a nap kilenc gyorsaságijából négyen a leggyorsabb időt érte el.
Tempója ellenére Rovanperä elismerte, hogy a Toyota GR Yaris Rally1 beállításai nem mindig könnyítették meg a dolgát, különösen a délutáni második körben, amikor a szakaszok nyomvályúsabbak voltak a szakadó esőtől.
„Számunkra ez egy jó péntek volt. Jó érzés a legjobb pozíciókért küzdeni, és, hogy sokan szurkolnak nekünk, szóval élvezzük a helyzetet. A volán mögötti érzés még mindig nem a legjobb, de keményen hajtottunk, és gyorsak tudtunk lenni: sokat dolgoztunk azon, hogy gyorsabbak legyünk, és úgy tűnik, javult a helyzet. Délután az eső miatt nehéz volt, de mégis sikerült jó időket futnunk és megtartani a vezetést, remélhetőleg holnap is jól fogunk teljesíteni. A beállításunk nem működött a hetedik gyorsaságin, a nyomvályúkban, ami ijesztő volt. Mindenfelé csúszkáltam. Időben nem vesztettünk, de egyszer majdnem kicsúsztunk a fák közé” – nyilatkozta Rovanperä péntek este.

Neuville szerezte meg a második helyet, annak ellenére, hogy elismerte, hogy a szakaszok nem voltak a kedvencei. „Teljes gázzal és kockázatvállalással kell menni – ez egyáltalán nem az, amit szeretek” – mondta a tavalyi világbajnok belga pilóta, aki a reggel nagy részében a harmadik helyen haladt, majd az Adrien Fourmaux, Kacuta Takamoto és Sami Pajari mögé az ötödik helyre csúszott vissza a nap közepén tartott szerviz előtt.
Azonban a belga Hyundai-pilóta egy sor top 3-as idővel – amelyeket repedt szélvédővel ért el – visszakerült a második helyre a nap végére. Csapattársa, Fourmaux mindössze 2,8 másodperccel lemaradva mögötte a harmadik helyen áll, miután a 8-as gyorsasági szakaszt Rovanperäval közösen nyerte meg, azonos idővel.

Kacuta mindössze négy tizedmásodperccel maradt le, és pénteken meg ünnepelte az 50. WRC-szakaszgyőzelmét is. 7,6 másodperccel előzte meg toyotás csapattársát, Pajarit, aki két leggyorsabb időt is elért, míg Sébastien Ogier mindössze 1,9 másodperccel lemaradva zárta a hatodik helyen a napot.
A tavalyi verseny győztese kissé hátráltatva érezte magát a harmadik rajtpozícióból indulva az útviszonyok miatt. Egy rövid lefulladás a Saarikas 2 gyorsaságin értékes másodpercekbe került a nyolcszoros világbajnoknak, bár megjegyezte, hogy a tapadás javult a délutáni második körben.
Hasonló útviszonyok érintették a francia csapattársát, Elfyn Evanst is, aki 8,4 másodperccel mögötte, a hetedik helyen végzett. Evans az előző fordulóban elvesztette bajnoki vezetését (Ott Tänak vette át egyetlen ponttal), de ma jobban teljesített, mint fő riválisa. Tänak már azzal is időt vesztett, hogy elsőként kellett rajtolna, és takarítania kellett a pályákat, aztán a saras, esős 7-es gyorsasági szakaszon egy fának ütközött, ami miatt a maradék három gyorsaságin a túlmelegedést kellett menedzselnie, és így a 10. helyre csúszott vissza az összetettben. Aztán este kapott még 5 perc büntetést is, mivel kiderült, hogy a nap folyamán elsodort egy gumiellenőrt – akinek lett pár karcolása – az egyik szakasz végi ellenőrző állomáson. Azért sietett az észt sztár, mert álló helyzetben túlmelegedett volna a motorja a sérült hűtés miatt.

Az M-Sport pilótái a nyolcadik, kilencedik és tizenegyedik helyet szerezték meg, Mārtinš Sesks vezeti a csapaton belüli csatát Josh McErlean és Grégoire Munster előtt.
Szombaton a Finn-rali leghosszabb napja következik, dupla futamokkal a Parkkala, Västila, Päijäla és Leustu szakaszokon, összesen több mint 140 kilométeren.
Az állás péntek este:
1 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1) 56m31.6s
2 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +4.9s
3 Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Hyundai i20 N Rally1) +7.7s
4 Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +8.1s
5 Sami Pajari/Marko Salminen (Toyota GR YARIS Rally1) +15.7s
6 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1) +17.6s
7 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +26.0s
8 Mārtiņš Sesks/Renārs Francis (Ford Puma Rally1) +40.5s
9 Josh McErlean/Eoin Treacy (Ford Puma Rally1) +1m06.0s
10 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1) +1m07.2s
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!