vészfékezés

A saját rokonát veszélyeztette büntetőfékezéssel, most a vádlottak padjára kerül

2021.03.13.

Izgalmas, bizonyító erejű fedélzeti kamerás videót tett közzé Magyarország Ügyészsége a Youtube-on.

Újabb, ún. büntetőfékezéses ügyben emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki haragudott a sógorára, ezért Volkswagen Passat típusú autójával megállásra kényszerítette, illetve leszorította az útról.

A vádirat lényege szerint 2020 júliusában egyik nap a vádlott és sógora Nyírkarászon tartózkodtak, és a vádlott azt látta, hogy a vele haragos viszonyban lévő sógora beül egy személygépkocsiba. A vádlott elhatározta, hogy beszélni fog a sógorával, ezért követte saját gépkocsijával a Petneháza felé tartó sógorát. Utóbbi gépkocsiban összesen négyen utaztak.

 

A vádlott a két település közötti útszakaszon utolérte a másik gépkocsit, annak előzésébe kezdett kb. 90-100 km/h sebességgel, és közben „ráhúzta” a kormányt az előzött járműre, így annak vezetője jobbra rántotta a volánt. Bevágott a megelőzött gépkocsi elé, és többször indokolatlanul fékezett, ezzel kényszerítette fékezésre és irányváltoztatásra a mögötte haladót. Azt sem engedte a vádlott, hogy őt megelőzzék, áttért a szemközti sávba, váltogatta a sávokat, majd végül keresztbe állt az úttesten. Ekkor a másik gépkocsi visszafordult Nyírkarász irányába, azonban a vádlott utána hajtott, megelőzte, és ismét büntetőfékezéssel veszélyeztette az abban ülők életét. Mikor a vádlott újra keresztbe állt az úttesten a gépkocsijával, a másik gépkocsi tolatva próbált menekülni, de a vádlott a gépkocsija lámpáit villogtatva követte, majd végül elhajtott a helyszínről.

Az ügyészség közúti veszélyeztetetés bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben, és azt indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a vádlottat és tiltsa el a közúti járművezetéstől is, valamint pénzbüntetést is szabjon ki vele szemben.

Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.  

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....
2026.11.02
Magyarország területén 2026. október 30-án 0 óra és 2026. november 1-én 24 óra közötti időszakban a....
2026.11.02
Megrázó szombat esti tragédia a Revúca és Muránska Dlhá Lúka közötti úton: egy személyautó egy álló....
2026.11.02
Újabb használatiminta-oltalmat szerzett a győri Széchenyi István Egyetem, amelynek kutatói ezúttal....
2026.11.02
Hűtőközegbe merített akkumulátormodulokból álló energiatároló rendszert szabadalmaztatott a BYD. ..
2026.11.01
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma–1-es....