Teszt

Scania G 410 LNG – A suttogó kamion

2019.10.14.

Miközben erős adminisztratív hátszél dagasztja a villanyautózás vitorláját, csendben belép a színtérre a nehézjárművek hajtási alternatívájaként a cseppfolyósított gázzal működő motor. A Scania bemutató gépkocsijával tettem próbautat.

Nyilván nem véletlen, hogy a zöldmozgalomra utalva, béka-zöld nyergesvontató várt rám, a bércek havának tisztaságát idéző fehér félpótkocsival. Az európai körúton járó kamion a Scania egyik megoldását mutatja be környezeti problémáinkra: gázolaj helyett cseppfolyósított földgázzal (liquefied natural gas – LNG) működik. A gyár adatai szerint az LNG-üzemű motor jelentős mértékben segíti a fenntarthatóságot, CO2-kibocsátása legalább 15 százalékkal csekélyebb a dízelénél, sőt bio-metánnal 90 százalékot is elérhet a javulás, de egyéb káros összetevőkből is kevesebbet bocsát ki. Komoly szakvélemények állítják, hogy bizonyos járműméret felett ezé a jövő, mert földgáz nagy mennyiségben áll rendelkezésre, nincs szükség drága és mérgező anyagokra, mint a lítiumion-akkuhoz, és a nagyteherautók ezer kilométer fölötti hatótávot érhetnek el vele, míg sűrített földgázzal (CNG) csak 4-500-at. Gazdaságilag is versenyképes. A pontos adatok persze függnek attól, hogy egy adott területen milyen összetételű az a cseppfolyósított földgáz (nálunk, a Pannon Fuelnél kedvező: 95 százalék metán és öt százalék etán), de az összkép mindenképp biztató.

Meglepő lehet, hogy milyen kevés változtatásra van szükség ahhoz, hogy gázüzemű legyen egy dízel-kamionból. A hathengeres, 13 literes motor kompresszióját 12,6-ra csökkentették, megváltoztatták a vezértengely bütyökprofiljait, a közös nyomócsöves befecskendezést gázra állították át, és a négyszelepes hengerfejben centrálisan álló porlasztókat hosszú élettartamú, 45 ezer kilométer csereperiódusú gyújtógyertyákra cserélték. Csúcsteljesítménye 410 lóerő (302 kW), maximális nyomatéka 2000 newtonméter. Az egyszerű, fémlemezből készült gázolaj-tartályokat hőszigeteltekkel váltották fel, a körülbelül mínusz 160 fokos folyadék tárolására, a jobb oldali 340, a bal 400 literes, összesen 280 kilogrammnyi fér beléjük (a cseppfolyósított gáz sűrűsége 0,42-0,46 kg/liter, energiatartalmában 1 l LNG egyenértékű 0,6 l gázolajjal). Tankoláshoz természetesen különleges, szabványosított betöltő-szerelvényre van szükség.

A próbaúton pozitív benyomásokat szereztem a 40 tonnás össztömegig megterhelt járműkombinációval. Erős, húzós a motor, simán kapcsolgat az automatizált, 14 fokozatú Opticruise váltómű, határozottan lassít a retarder, kellemesen könnyű vezetni. Háromféle menetprogram áll rendelkezésre: Economy, Standard és Power. A legmeglepőbb a rendkívül alacsony zajszint volt, nem is mormog, hanem suttog a motor, sőt néha annyira elhalkult, mintha „vitorlázó” módban, üresbe kapcsolva gurult volna a jármű, holott a fordulatszámmérőn látszott, hogy dolgozik a gép. Ha kamionsofőr lennék, nem bánnám, ha ilyenen kellene dolgoznom, gondoltam.

És vállalkozóként megvenném a cégemnek? Az attól függ, hogy honnan hová fuvarozok. Magyarországon tankolni egyelőre csak egyetlen helyen lehet, a Pannon Fuelnél, az M0-s gyűrű szigetszentmiklósi autópálya-állomásán. Be is álltunk, gázt vételezni. A Scania bemutató sofőrje, Christian, gyakorlott mozdulatokkal vette fel arcvédő maszkját és munkakesztyűjét, majd csatlakoztatta a kábelt és a töltőcsövet, s figyelte a tank nyomásmérő műszerét. Pár perc alatt megvolt az egész, össze sem lehet hasonlítani egy elektromos gépkocsi macerás töltésével. A Scania fogyasztása a legutóbbi tankolás óta 20,1 kg/100 km, azaz 46 liter/100 km volt, ami a 369 Ft/kg árral bruttó 7400 forintot ad ki száz kilométerenként. A gazdaságossági számvetésbe bele kell venni a különböző üzemanyagú járműverziók árkülönbségét és azt is, hogy az LNG-s teherautó behajthat „érzékeny” területekre, ahonnan mások ki vannak tiltva. Számít továbbá, hogy Európában egyelőre ritka az LNG-kutak hálózata, de a Scania G 410 LNG 1200-1300 kilométeres hatótávjával sokféle fuvar bevállalható.

Az LNG-üzemű teherautó egyelőre kuriózumnak, különlegességnek számít, de ahogy nő az önkormányzatok érzékenysége a környezeti kérdésekre, egyre több urbánus zónából zárják ki a korábbi évtizedekhez képest nagyon leszorított légszennyezésű dízelmotoros tehergépkocsikat. Ez a körülmény felértékeli a cseppfolyósított földgázos változatokat, amelyek a sűrített földgázosnál (CNG) sokkal nagyobb, a gázolajosokéval összehasonlítható hatótávolságot érnek el. Miközben már rendelkezésre áll a műszaki megoldás a járműgyártás részéről, lépésről lépésre kiépül az LNG-töltőhálózat, Magyarországon is további gázkutak létesítését tervezi a Pannon Fuel. Mindent összevetve elképzelhető olyan profilú fuvarozó vállalkozás, amely a gázolajosok mellett vagy helyett cseppfolyósított földgázosokban találja meg az optimumot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.24
Így működik a spray viasz.   ..
2026.02.23
Néhány hónappal 80. születésnapja előtt Ausztráliában elhunyt Paul Halstead, aki két dologról volt....
2026.02.23
Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését....
2026.02.23
Az amerikai Subaru nem csak a sportmodelljeiben tudná elképzelni a kéziváltót, de előtte megkérdezi....
2026.02.23
A következő két évben 10 százalékkal növelné globális termelését, és ezen belül 30 százalékkal több....
2026.02.23
Újra gondolt termék palettával térne vissza Európába a Great Wall Motor, hogy elérje nagyratörő....
2026.02.23
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet....
2026.02.23
Legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendeznie esedékes díjrészletét annak a mintegy 70 ezer gépjármű-....
2026.02.23
A Waberer's 2026-ban is folytatja több éve következetesen épített flottamegújítási programját, és....
2026.02.23
Az Erdők Világnapját és a magyar alapítású, nemzetközi hírű Swift Cup Europe autóverseny márkakupa....