Scania

Scania-konzorcium a gázüzemű tehergépkocsikért

2018.12.17.

A múlt héten a BioLNG EuroNet nevű konzorcium bejelentette, hogy elkötelezett abban, hogy az LNG (cseppfolyósított földgáz) legyen a közúti járművek üzemanyaga hosszú távon.

A konzorcium tagjai, köztük a Shell, a Disa, a Scania, az Osomo és az Iveco, mind a saját külön tevékenységüket folytatják, azonban azzal a közös céllal, hogy kétezerrel több LNG-üzemű tehergépkocsi kerüljön az utakra, 39 LNG-töltőállomás nyíljon meg és Hollandiában felépüljön egy bio-LNG-termelő üzem.

A Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Lengyelországban és Spanyolországban felépülő LNG Retail töltőállomások egy európai hálózat részét képezik majd. A töltőpontok körülbelül négyszáz kilométerenként helyezkednek el majd fő közlekedési folyosók mentén Spanyolországtól Kelet-Lengyelországig.

- Az LNG egy egyre megfizethetőbb üzemanyag a nehéz-tehergépkocsik hajtására, és ezáltal egy fontos energiaforrás lesz, ahogyan a fuvarozási ágazat fejlődik – mondta Kapitάny István, a Shell Retail alelnöke. „A Shell elkötelezett, hogy több kis szén-dioxid-terheléssel járó energiát kínáljon ügyfeleinek, az új LNG Retail töltőállomások pedig létfontosságú szerepet játszanak ebben. Nagyon várom, hogy ez a fontos töltőállomás-hálózat már fogadhassa az európai járművezetőket az elkövetkező években.”

A bio-LNG-üzem a tervek szerint háromezer megatonna bio-LNG-t termel majd évente, és hulladékból állít elő biometánt. Ezt az LNG-töltőhálózaton keresztül értékesítik majd a végfelhasználóknak.

- Ez a program töltőállomásokra, bioüzemanyag-termelésre és pénzügyi támogatásokra is kiterjed, amelyek mind szükségesek ahhoz, hogy a haladó gondolkodású ügyfelek a nagyobb kezdeti költségek ellenére is beruházzanak ezekbe a tehergépkocsikba – mondta Jonas Nordh, a Scania fenntartható közlekedési megoldásokért felelős igazgatója. „Noha a CO2-kibocsátást körülbelül húsz százalékkal csökkentő LNG manapság szélesebb körben elérhető, a CO2-kibocsátást több mint kilencven százalékkal mérséklő biogáz egyre nagyobb arányban bekeverhető a földgázba, ahogyan a biogáztermelés felfut.”



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....
2026.09.21
Több mint egy évszázad benzingőzös hagyománya után új korszak kezdődik a Bentley történetében:....
2026.09.21
Miközben a német autógyárak egyre nehezebben értékesítik modelljeiket a világ meghatározó piacain,....
2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....