SEAT

A SEAT felgyorsítja elektromos offenzíváját Frankfurtban

2019.09.12.

A SEAT a Frankfurti Autószalonra csúcssebességre kapcsolt elektromos offenzívájával érkezik. A márka első két teljesen elektromos modelljének, a SEAT Mii electric és az el-Born bejelentését követően a CUPRA a nemzetközi rendezvényen bemutatja új Tavascan koncepcióautóját. Csatlakozik a modellpalettához az új SEAT Tarraco FR PHEV, a márka első plug-in hibrid elektromos SUV-je, amely Frankfurtban tartja világpremierjét, és ez a negyedik elektromos modell abból a hatból, amelyet a vállalat bejelentett, hogy 2021-ig bevezet.

A CUPRA Formentor után az első, kifejezetten a márka számára kifejlesztett hibrid motorral szerelt és jövőre piacra kerülő modell, a Tavascan koncepcióautó a CUPRA első teljesen elektromos járműve, amelyet a MEB platformon fejlesztettek ki.

A SEAT Frankfurtba úgy érkezik, hogy történetének legmagasabb januári-augusztusi időszakra mért eladási számát érte el. A vállalat szállításai világszerte 7,2% -kal növekedtek, összesen 411,600 autóra.

Egy sajtótájékoztatón Luca de Meo, a SEAT elnöke kijelentette, hogy „az IAA remek időpontban jön nekünk, történelmi értékesítéssel és pénzügyi eredményekkel. Pozíciónk lehetővé teszi számunkra, hogy továbbra is elkötelezettek legyünk, és folytassuk a jövő generációk mobilitásába történő befektetést olyan megoldásokkal, amelyek a holnaphoz alkalmazkodnak. Az elektrifikáció ezen mobilitás kulcsfontosságú része, csakúgy, mint a mikromobilitás és az ehhez megfelelő megoldások kifejlesztése.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....