Peugeot

Sébastien Loeb beszáll a Ralikrossz vb-be

2016.03.04.

A kilencszeres rali világbajnok idén a Dakar után a Ralikrossz Világbajnokságon is elindul, ahol régi ellenfelével, a többszörös bajnok Petter Solberggel mérheti össze tudását.

A Peugeot bejelentette, hogy Sébastien Loeb a Team Peugeot-Hansen csapat színeiben indul a 2016-os FIA Ralikrossz Világbajnokságon. Loeb csapattársa Timmy Hansen lesz, aki 2012-ben már aranyérmet szerzett az amerikai X-Games-en. Mindketten egy 550 lóerős Peugeot 208 WRC Supercart fognak vezetni.

A 42 éves Loeb korábban a Citroënnel 9-szer nyerte meg a rali világbajnokságot, tavaly és tavalyelőtt pedig a Citroën WTCC csapatát erősítette. Idén viszont szakított a márkával, és a PSA-konszern másik márkájához, a Peugeot-hoz szerződött, amelynek gyári csapatában már részt is vett a 2016-os Dakar-ralin.

A terepralis sorozat azonban elég kevés versenyt tartalmaz, ezért a francia pilótának marad arra ideje, hogy a ralikrossz világbajnokságon is elinduljon. Pár éve már részt vett egy ralikrossz versenyen egy Citroën DS3-assal, az amerikai X-Games-en, ahol Ken Block-ot győzte le sima küzdelemben.

„Nagyon izgatott vagyok a mostani lehetőségtől, hogy első ízben részt vehetek a Ralikrossz Világbajnokságon” – nyilatkozta Loeb. „Az elmúlt években volt szerencsém néhány igazán izgalmas versenyen elindulnom, de a ralikrossz – a 208 nyers ereje és versenyképessége, valamint a versengés intenzitása miatt – igazán különleges lesz. Ez az autó és a versenyzéshez szükséges stratégia teljesen új számomra, sokat kell tanulnom, de remélem, hogy gyorsan versenyképessé válhatok” – tette hozzá.

A csapat főszponzora, a Red Bull már egy filmet is forgatott a csapatról Svédországban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....