Audi Hungaria Zrt.

Segítő audis kezek

2017.09.19.

Az AUDI HUNGARIA Zrt. immár hagyományt teremtett azzal, hogy az önkéntesség jegyében minden évben munkatársai által kezdeményezett szociális projekteket valósít meg. A negyedik Önkéntes Napon több mint 500 audis munkatárs elkötelezett segítségével újultak meg győri és Győr környéki intézmények

„Jó érzés látni, hogy az Audi Önkéntes Nap töretlen népszerűségnek örvend. Büszke vagyok azokra a munkatársaimra, akik felelősen felismerik, hogy hol van szükség segítségre, majd közösen cselekszünk”, mondta Dr. Knáb Erzsébet, az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyekért felelős igazgatósági tagja. „Kollégáink elhivatottságát jelzi, hogy önkéntesként sokan ragadtak munkaeszközt és dolgoztak jó ügyeken. Vállalatunk ezáltal is jelen lehet a régió életében és társadalmi szinten is szerepet vállal”, emelte ki Dr. Knáb Erzsébet. 

Az idén is számos oktatási-, szociális-, egészségügyi- és sportprojektet kezdeményeztek az audis munkatársak. A megvalósult munkák között volt többek között iskola-, óvoda-, bölcsőde-felújítás, parkosítás, játszótér-korszerűsítés, sporteszközök telepítése, udvar renoválása. Így a Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért szervezet győri intézetének kertje, az Apáca utcai Idősek Otthonának belső udvara is megszépült. A Győri Anya-, Csecsemő- és Gyermekotthonban belső felújítást végeztek, a PÁGISZ és a Lukács Iskola kerítése is új színt kapott.

Az összesen több mint 500 kolléga a megyeszékhelyen és vonzáskörzetében, Ásványrárón, Bősárkányban, Börcsön, Bőnyön, Péren, Enesén, Öttevényen, Rábacsécsényben, Rábapatonán, Mezőörsön, Gyarmaton, Pázmándfalun, Győrsövényházon, Rábapordányban és Pannonhalmán végzett önkéntes munkákat a kiválasztott intézmények munkatársaival karöltve.

Az idei 29 projekttel együtt ez idáig összesen több mint 100 szociális kezdeményezést valósítottak meg az Audi Hungaria munkatársai.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Új korszakra készül a brit ralisport: 2027-től jelentősen módosulnak a versenyautók műszaki....
2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....
2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....
2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....