közlekedés biztonság

Segíts, hogy menthessenek!

2023.10.20.

Szerényen fogalmazva is van némi különbség a rólunk szóló felmérések és a legérintettebbek tapasztalatai között.

Sofőrként elájulunk magunktól, de ha megszólal a sziréna sokan pánikolunk, hogy mit is kéne csinálni. Azt persze minden járművezető, sőt, még gyalogos is tudja, hogy a mentőket, tűzoltókat, rendőröket a szokásosnál is jobban kell segíteni, ha megkülönböztető jelzést használnak.

A szabályok világosak és logikusak, az életben mégsem ennyire egyszerű, ráadásul mást jeleznek a felmérések, és mást mondanak az érintettek. Ami biztos, hogy lenne mit fejleszteni a magyar közlekedési kultúrán, ez hívta életre a Magyar Suzuki immár második közlekedésbiztonsági kampányányát, amelynek szlogenje:

Együtt az utakon - adj utat, ments életet!

A Magyar Suzuki idei, immár második kampányát így nyitotta Bonnár-Csonka Zsuzsanna kommunikációs vezető: Elsődleges szempont a biztonságos autó, olyan, amilyet Esztergomban gyártanak, de sok múlik az emberen, legyen az gépkocsivezető, bringás, vagy rolleres.

Mert hiába az öt csillagos törésteszt és a sávtartó meg a vészfék automatika, ha nem társul mellé kultúra. Ehhez bizony meg kell változtatni a közlekedési morált, az oktatást.

A Magyar Suzuki tavalyi kampánya az agresszivitásról szólt, az idei pedig a mentők, tűzoltók, rendőrök segítéséről az utakon.

Idén is információ gyűjtéssel indult a kampány, majd az összeállításból elemezték az autósok reakcióját a megkülönböztető jelzésre. Ha finoman fogalmazunk, az összegzés lényege, hogy differenciált a közlekedők viselkedése, önértékelésében a többség jól kezeli a helyzetet, míg másokról már nem ilyen a véleményük.

A kék-lámpás érintettek közül Geiling György főtörzsőrmester, Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakembere fogalmazta meg a lényeget: Sokan bizonytalanok, nem értelmezik a KRESZ-t, és a lassú reagálások, az elveszett másodpercek életet jelenthetnek.

Van, amikor működik a szabad utat szlogen, de sajnos vannak akadályozó tényezők.

Rusznák András igazságügyi közlekedési szakértő szerint a vezető aktivitása nagyon megosztott, mert sokan nem annyira az autóra, mint kütyüikre koncentrálnak, és a multitasking projekt keretében egyszerre több dologgal foglalkozik, ami megosztja a figyelmet. A kampányhoz forgatott kisvideóban a szakértőt is szereplésre kérték, mégpedig nehezített pályán, íme:

Általános tapasztalat, hogy nem a vezetésre koncentrálunk, ami rontja a reakcióidőt. Ezt a tanpályás bemutatók is igazolták, amikor a monitor nyomkodása mellett nem jutott elég figyelem a közlekedésre és a megkülönböztető jelzést használó járművek segítésére.

Győrfi Pál szóvivő, Országos Mentőszolgálat szerint a figyelmetlen vezetők miatt egy negyedórás úton 4-5 perc időveszteséget jelentenek, ami olykor valakinek az életébe kerülhet. A szolgálat autóinak évente 1,25 millió vonulása van, ami napi 3500 esetet jelent, nem mindegyik drámai, de ezt többnyire nem lehet előre tudni, ezért mindent meg kell tenni a gyors és biztonságos helyszínre jutásért.

A járművezetés minden pillanatban maximális figyelmet igényel, de napjainkban nem mindenki így működik a volánnál. Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológus szerint erős rajtunk az érzelmi kényszer, hogy állandóan valami mással is foglalkozzunk, mert jönnek az infók, és autózás közben sem akarunk lemaradni semmiről. Pedig ez szinte lehetetlen küldetés, arról nem beszélve, hogy sokunkra ráférne a továbbképzés, mert kopnak a reflexek.

Miközben a tanuló vezetők még a legkisebb kikerülést is irányjelzik, a jogsi megszerzése után mintha törölnék memóriájukból ezt a mozdulatot, pedig Csörgő László a Driving Camp vezetéstechnikai trénere szerint minden biztonságos manőver elengedhetetlen mozdulata a szándék jelzése, vagyis az előzés, kanyarodás előtti indexelés, de még a fékezés megkezdése előtt!

Sajnos a vezetők 86, 9 százaléka másra is figyel, az egy másodperces reakcióidő és az újabb egy másodperces cselekvés még városi közlekedésnek is 13,6 méter. Egy „gyors” üzenetküldés is minimum 4,6 másodperc, ami 50-60 méteres autózást jelent.

És akkor valahonnan hallatszik a sziréna, már ha nem üvölt a zene az autóban és észleli a vezető, akinek hirtelen képbe kellene jönnie és segítenie a megkülönböztető jelzést használó jármű haladását, ami olykor nagyobb, magasabb súlypontú és nehezebb az átlagosnál. Erre szolgál súlyos példával Petrányi András főtörzsőrmester, gépjárművezető, a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltója: egy átlagos szer tömege még üres víztartállyal is több mint 16 tonna, tehát nehezebben manőverezhető és nagyobb helyigénye is. Ilyenkor megengedett a többi közlekedő némi szabálytalansága, hogy segítse a tűzoltó haladását.

Általános szabály, hogy a tűzoltóknak, mentőknek, rendőröknek is figyelembe kell venni például a vasúti átkelő tilos jelzését, a magasság korlátozást, mert a lényeg, hogy biztonságosan a kárhelyre érjenek és segítsenek.

Ebben fontos valamennyi közlekedő együttműködése, olykor menekülni kell és megtalálni a helyes megoldást, a félreállást, gyorsítást. A lényeg az egyértelmű művelet, a legrosszabb, ha a sziréna hangjára a gyalogos nem visszalép a járdára, hanem átrohan az úton. Hasonlóan veszélyes a bringások, rolleresek viselkedése.

A mentőknek egyébként is kevesebb vonulása lenne, ha bukósisakot használnak a rolleresek, bringások, akiknél még veszélyesebb a multitasking, pláne ha nyélgázzal mennek át a zebrán.

A mentőbalesetek nagy része amiatt történik, hogy sokszor mindenki megáll a kereszteződésben, de egy valaki nem ismeri fel a helyzetet és kitér a mentő elé, évente 70 mentőbaleset történek, ami az évi 1,25 millió riasztáshoz képest százalékosan nem sok, de ezeket is mind el lehetne kerülni.

Az Országos Mentősszolgálat közleménye: A megkülönböztető jelzést használó járművek haladását segítő »Adj utat, ments életet« kampány mellett az OMSz biztonsági határt szab saját gépkocsivezetőinek is húz, a balesetmentes és biztonságos közlekedés érdekében a mentőautók megkülönböztető jelzéssel is legfeljebb 30 km/órával léphetik túl a többi közlekedőnke megengedett sebességet.

Javallatok

Figyeljük a közlekedés többi résztvevőjét, az ő reakcióik jelzésértékűek és minket is segíthetnek.

Akkor álljunk félre, amikor biztonsággal megtehetjük.

Indexszel jelezzük, merre tervezünk kitérni a szirénás jármű elől.

Az autóban ne hallgassuk hangosan a zenét.

Kétsávos úton az út két szélső oldalára húzódva engedjük el a segítőt, három vagy több sáv esetén pedig annak megfelelően, amelyiken a szirénás jármű halad.

Gyalogosként ne szaladjunk át a zebrán, ne induljunk keresztül az úton kerékpárral, rollerrel, ha látjuk, halljuk közeledni a kéklámpás járművet.

Gyalogosként se használjunk fülhallgatót, vagy legalább halkítsuk le a zenét, amikor át akarunk menni az úton, még zöld jelzés esetében is.

Legyünk körültekintőek akkor is, ha már elhaladt a segítségnyújtó jármű.

Kék fényes reakciók

Az autósok több, mint 64 százaléka hetente legalább egyszer találkozik szirénázó járművel. Bár 59 százalékuk úgy gondolja, a közlekedők összességében megfelelően reagálnak az ilyen helyzetekben, tízből ketten azonban nem indexelnek, minden tizedik autós pedig nem tudja a vonatkozó KRESZ szabályokat – derül ki a Magyar Suzuki megbízásából, az Ipsos által készített reprezentatív kutatásból1.

A megkérdezettek 44,6 százalékában ilyenkor megfogalmazódik, hogyan tudná a vonuló járművet segíteni, az autósok közel felét (49,5%) viszont inkább a bajba jutott embertársunk helyzete foglalkoztatja. Az autósok nagyobb része saját bevallása szerint nem stresszel, mert pontosan tudja (79,8%), mit kell ilyenkor tenni. Minden ötödik autós azonban az éppen vonuló jármű vezetőjére hagyja a helyzet biztonságos megoldását, majdnem 10 százalék pedig félelmet érez, pánikba esik, ha meghallja a szirénát.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.07.19
A járatok törlése megterheli az ausztriai utazókat. Csak az elmúlt 6 napban 1129 késés és közel 100....
2024.07.18
Csehországban az idei első fél évben 774 310 személyautót gyártottak, ami éves szinten 4,9....
2024.07.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.07.18
Várhatóan izgalmasan alakul majd a hétvégi 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj vasárnapi futama, melynek....
2024.07.18
A gyorshajtási bírságok is elkerülhetőek lesznek az új eszközzel. ..
2024.07.18
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma júniusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai....
2024.07.18
Látványosan frissült a Cupra Formentor és a Cupra Leon/Leon Sportstourer duó. A plug-in hibrid....
2024.07.18
Az őzek kezdődő párzása miatt óvatosságra, figyelmesebb közlekedésre hívja fel a figyelmet a....
2024.07.18
Ahogy február óta töretlenül, úgy júniusban is a kontinens élmezőnyébe tartozott a magyarországi....
2024.07.18
Megadta a módját a Goodwoodi Sebességfesztiválon való részvételének a Toyota. A márka....