Shell

A Shell is segíti az új brit miniautó fejlesztését

2015.04.09.

Az olajipari konszern is beszáll a McLaren egykori mérnökének, Gordon Murray-nek a miniautó projektjébe.

A Project M néven fejlesztett, ultra kompakt méretű városi miniautóval azt szeretnék bizonyítani a készítői, hogy a hagyományos, belső égésű motorral szerelt autók is lehetnek takarékosak, nem kell feltétlenül a hibrideket és az elektromos járműveket választani.

Az autó tervezéséért a McLaren egykori főmérnöke, Gordon Murray, a motorért a Honda egykori Forma-1-es motortervezője, Goto Oszamu, a megfelelő kenésért pedig a Shell felel majd. Utoljára amikor ez a három erő összefogott egy autó készítésében, akkor a McLaren-Honda MP4/4 Forma-1-es versenyautó lett a végeredmény, ami Ayrton Sennával és Alain Prosttal 15 versenyt nyert meg az 1988-as szezon 16 versenyéből.

A Projekt M autót nem azért készítik, hogy sorozatgyártásba kerüljön, hanem azért, hogy ötleteket adjanak a többi autógyártónak egy olcsó és hatékony városi miniautóhoz. Hamarosan a miniautó lesz az uralkodó járműtípus a világon, mivel 2050-re már több mint hatmilliárd ember fog városokban élni a Földön.

A Projekt M tervezésénél három kritériumot határoztak meg: legyen könnyű és áramvonalas, és fogyasszon keveset. A kocsi a 2010-ben bemutatott, háromüléses, csővázas T25 miniautó továbbfejlesztése lesz, de a Smartból kölcsönvett háromhengeres motort egy friss fejlesztésűre cserélik. A karosszéria, a motor és a kenőanyagok fejlesztése teljesen integráltan zajlik, utóbbival a Shell bizonyítani szeretné, hogy az újgenerációs kenőanyagokkal akár 6,5 százalékkal is lehet csökkenteni a városi fogyasztást.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
A 64 éves francia menedzser 21 éves megbízatása után véget ért az olasz cégnél, a Renault korábbi....
2026.08.31
Sorozatunk befejező részében érkezik néhány olyan autó, ami a kétezres évek elején még újdonságnak....
2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....