gyászjelentés

Shoichiro Toyoda egykori elnöktől búcsúzik a Toyota

2023.02.20.

A Toyota szomorúan tudatta, hogy a vállalat egykori elnöke és örökös tiszteletbeli elnöke, Dr. Shoichiro Toyoda múlt héten, 97 éves korában elhunyt. Dr. Toyoda, aki a cégalapító Kiichiro Toyoda fia és a mostani elnök, a március végével leköszönő Akio Toyota apja volt, 1952-ben kezdte meg a pályafutását a Toyotánál.

Az 1925-ben született Shoichiro Toyoda 1952-ben a Nagoya Egyetemen folytatott mérnöki tanulmányai zárultával, diplomája megszerzését követően, 27 évesen kezdte meg munkáját a Toyotáná. Később mérnöki doktorátust szerzett, disszertációját az üzemanyag-befecskendezés témában írta. Dr. Toyoda hosszú pályafutása során számos pozíciót töltött be változatos területeken, munkájának kiemelt területei az autótechnika és a a minőségellenőrzésen voltak. 1961-ben ügyvezető igazgató lett, 1967-ben vezető ügyvezető igazgatóvá, majd 1972-ben ügyvezető alelnökké léptették elő. Ezután 1981-ben a Toyota értékesítési szervezetének elnökévé nevezték ki. Az értékesítési és termelési szervezetek 1982-es egyesülését követően az újonnan alapított Toyota Motor Company elnöke lett, majd később, 1992 és 1999 között az igazgatótanács elnökeként szolgált, ez idő alatt, 1997-ben született az egész autóipart új irányba terelő, az elektromos forradalmat útjára indító öntöltő hibrid elektromos Toyota Prius. Dr. Toyoda 57 évig volt az igazgatótanács tagja, majd 2009-től haláláig a tiszteletbeli elnöki posztot töltötte be. Dr. Toyoda legidősebb fia a jelenlegi elnök-vezérigazgató, Akio Toyoda. A temetési szertartáson csak a közeli családtagok vesznek mad részt. A Toyota egy későbbi időpontban tart búcsúztatót.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
A 64 éves francia menedzser 21 éves megbízatása után véget ért az olasz cégnél, a Renault korábbi....
2026.08.31
Sorozatunk befejező részében érkezik néhány olyan autó, ami a kétezres évek elején még újdonságnak....
2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....