DHL

Sikeresen tesztelte a drónos csomagkézbesítést a német posta

2016.05.09.

A posta elsősorban ritkán rakott területeken kialakított csomagleadó állomásokra összpontosít, illetve onnan szállítana csomagokat a drónok segítségével.

- A világon elsőként sikeresen tesztelte a drónos csomagküldést a német posta. A felső-bajorországi Reit im Winklben kialakított SkyPort központon keresztül a feladók és a címzettek januártól márciusig drónok segítségével küldhették és fogadhatták csomagjaikat - közölte a német posta csomagküldő szolgálata, a DHL hétfőn Bonnban.


A három hónap alatt 130 kézbesítést hajtottak végre, ezekkel a drónokat szélsőséges körülmények között is tesztelték. Például nagyobb terhet küldtek nagyobb távolságokra, valamint egy 1200 méteres magasságban lévő hegyvidéki területre is kézbesítettek csomagot. A drón ekkor szakaszonként nyolc kilométeres távolságokat tett meg.

- Sürgős gyógyszereket, vagy rövid határidőn belül szükséges sporteszközöket nyolc perc alatt tudtunk így kiszállítani. Mi vagyunk a világon az elsők, akik a végfelhasználóhoz is eljutó szállítódrónokat vetettek be - mondta el Jürgen Gerdes, a DHL vezetője.


A következő hónapokban a vállalkozás értékeli az adatokat és további lehetséges tesztterületekről határoz. A posta elsősorban ritkán rakott területeken kialakított csomagleadó állomásokra összpontosít, illetve onnan szállítana csomagokat a drónok segítségével. Próbarepüléseket végeztek már 2013-ban a Rajnán át Bonnba és 2014-ben egy északi-tengeri szigetre is.

A DHL világszerte 340 ezer dolgozót foglalkoztat, 2015-ben 60 milliárd eurós (18900 milliárd forintos) forgalmat bonyolított. A drónos csomagkézbesítés témájával a világ legnagyobb online kereskedelmi cége, az Amazon is évek óta foglalkozik. A Google kis repülő eszközöket fejlesztett ki, amelyek az árut egy kötélen eresztik le a földre. Az amerikai szupermarket óriás, a Wal-Mart szintén drónos kiszállítást tervez.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....