rali

A sivatag visszavár: itt a 2022-es Dakar útvonala

2021.05.14.

Nem volt elég a homokból és a dűnékből? Nos, a szervezők gondoskodtak róla, hogy a 44. Dakar rali résztvevőinek ne lehessen ilyen panaszuk. 

Párizsban mutatták be a versenyzőknek a januári viadal útvonalát, amelyből kiderül, hogy a verseny Ha'ilban rajtol és Dzsiddában ér célba – egy Rijádban eltöltött pihenőnap után. Azáltal, hogy a mezőny ezúttal dél-keleti irányban szeli át Szaúd-Arábiát, még több a homokkal teli kihívás, az „üres negyed” pedig dűnéket is tartogat bőven.

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére való törekvés jegyében bemutatkozik a T1-E kategória, amelyet a kutatásban résztvevő prototípusok számára tartanak fenn – a belső égésű motorok korszakának végét pedig 2030-ra tervezik az autók esetében.

A Dakar Classic idei sikerén felbuzdulva (ebben a kategóriában az 1980 és 1990 között gyártott járművek indulnak) a mezőny januárban is ott lesz a rajtnál, az előrejelzések szerint minimum dupla annyi résztvevővel, mint legutóbb.

Még egy kicsit az útvonalról: a David Castera vezette szervezőcsapat mindig törekszik az újításra, most például lesz három olyan egymás utáni nap a Dakaron, amikor dűne dűnét követ az útvonalban – ez próbára teszi az autókat, a pilótákat és persze a navigátorokat egyaránt.

„Az elmúlt két évben a Dakar szervezői már kitapasztalták, melyek a legjobb útvonalak Szaúd-Arábiában, ezért biztos vagyok benne, hogy emlékezetes, nehéz, dűnés versenyre készülhet a mezőny – mondta a Dakar ralin eddig 15 alkalommal rajthoz álló Szalay Balázs. – Amiatt egy kicsit csalódott vagyok, hogy végül nem szállt be a rendezésbe Jordánia vagy Abu-Dhabi – pedig úgy hallottuk, szó volt ilyesmiről is –, mert így már zsinórban negyedik évben korlátozódik egy országra a Dakar, amely korábban arról volt híres, hogy országokon ívelt át. Ettől függetlenül a Dakar az Dakar, biztosan nem lesz könnyebb, mint korábban, és természetesen szeretnénk mi is ott lenni a rajtnál. Még sokat kell dolgoznunk azért, hogy ez technikailag és pénzügyileg is összeálljon.”

Az elektronikus itinert legutóbb még csak a topversenyzők számára volt kötelező, a tervek szerint januárban már minden autós, side by side és kamionos kategóriában induló egység ezt használja majd, sőt, a motoros és quad-kategóriában is elérhetővé válik az elitversenyzők számára.

„Az elektronikus itiner navigációs szempontból egységesíti a mezőnyt, és talán a folyamatos változásokra is könnyebb így reagálni. Más kérdés, hogy a navigátorok számára ez egy újabb megoldandó feladat” – tette hozzá Szalay. 

A nevezés a 2022-es Dakar ralira május 17-én nyílik meg a résztvevők számára.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..
2026.05.18
A gép forog, a profit termelődik – egészen addig, amíg egy kritikus alkatrész miatt meg nem áll a....
2026.05.18
Magyar rendőrmotoros siker született Németországban: Pollák Bence r. törzszászlós, a BRFK....
2026.05.18
Mostantól elérhető a jelentkezési felület a Rábától Rábáig esemény vezetett tárlatvezetésére.....
2026.05.18
 Súlyos baleset történt vasárnap kora reggel a Déli autópályán (A2) Traiskirchen (Baden járás)....
2026.05.17
Jó hangulatú, gasztronómiai túrával és tesztvezetéssel egybekötött, háromnapos sajtóklubot....
2026.05.17
A FIAT továbbfejleszti legikonikusabb modelljét az új 500 Dolcevita Különleges Kiadás bevezetésével....
2026.05.17
A Type 135-öt eredetileg az Emira elektromos változataként tervezték. ..
2026.05.17
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Gazdag család csemetéje. ..
2026.05.17
 Két 911-es, egy vulkán és 6721 méter tengerszint feletti magasság: A két expedíciós jármű, az "....