BKK

A Skoda beperli a BKK-t a villamostender miatt

2013.10.30.

A Skoda beperli a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) arra hivatkozva, hogy a villamostenderrel kapcsolatban valótlan tényeket állított, és megsértette a cseh gyártó jó hírnevét.

A Skoda szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a BKK által nyilvánosan közzétett, az anyacéggel és magyarországi leányvállalatával, a Ganz-Skodával kapcsolatos állításokat tartalmazó állítások miatt perelnek.

Felidézték: a BKK kétségbe vonta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) határozatát, amely kimondta, hogy a központ jogsértő módon zárta ki a budapesti villamostenderből az összességében legelőnyösebb ajánlatot benyújtó Ganz-Skoda Zrt.-t. Ezen túl a BKK a közleményben gyanús, nem átlátható "offshore hátterű cégnek" nevezte a Skodát.

A Skoda szerint a BKK teljes egészében alaptalan és valótlan vádakat fogalmazott meg, amelyek alkalmasak a társaság jó hírnevének megsértésére. Vitézy Dávidot, a BKK vezérigazgatóját levélben tájékoztatták, hogy szerintük az ilyen eljárás nem egyeztethető össze a jóhiszemű és tisztességes eljárás alapelvi követelményeivel, és alkalmas lehet arra, hogy a Skodának jelentős kárt okozzon. Ezért felszólították a BKK-t, hogy október 30-án délig vonja vissza a megfogalmazott valótlan állításokat. Mivel eddig ez nem történt meg, bírósághoz fordultak.

Hangsúlyozták, hogy a gyártó az Európai Unióban működő és adózó, teljes egészében átlátható tulajdonosi szerkezetű, jogkövető gazdasági társaság. Magyarország mellett Németországba, Olaszországba, Észtországba is szállítottak már járműveket, ezek az ajánlatkérők átláthatónak találták a cseh magánszemélyek tulajdonában álló céget.

A BKK korábban azt közölte, hogy a KDB határozata alapján nem zárhatja le a villamosbeszerzés értékelését, és egyelőre nem kötheti meg a szállítási szerződést az eljárás nyerteseként korábban kihirdetett spanyol szállítóval.

A BKK a fővárosi önkormányzat megbízásából, uniós források felhasználásával februárban indított közbeszerzési eljárást 37 új, alacsonypadlós villamos beszerzésére. A kocsiknak 2015 végéig kell forgalomba állniuk az átépülő vonalakon.

Négy cég adott érdemi ajánlatot, a Skoda és a Stadler ajánlatának érvénytelensége miatt a legjobbat - a német Siemenst megelőzve - a spanyol CAF adta. Ezután a cseh Skoda közbeszerzési jogorvoslati eljárást kezdeményezett ajánlatának érvénytelenné nyilvánítása miatt.

A BKK a Skodát szakmai alkalmatlanság, műszaki meg nem felelés és aránytalanul alacsony ár miatt zárta ki - áll a BKK korábbi közleményében. A KDB egyik vitatott elem tekintetében sem mondta ki, hogy helytelen döntés született, hanem további vizsgálatokat kért.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....
2026.03.21
Négyéves szerződéssel, gyári csapattal száll be az Opel az ABB FIA Formula E világbajnoki....
2026.03.21
A Toyota európai hálózatában egyedülálló energetikai rendszerrel bővítette óbudai központját a....
2026.03.21
Az új, elektromos meghajtású, korszerű asszisztensrendszerekkel felszerelt BYD buszok közül öt....
2026.03.21
Az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban,....
2026.03.21
Egészen abszurd jelenetet rögzített egy fedélzeti kamera Budapesten, a Komjádi uszoda környékén.....
2026.03.21
Európa zöld utat adott egy olyan vezetéstámogató technológiának, amely már önállóan manőverezhet –....
2026.03.21
Azonnali hatállyal távozott posztjáról a Forma-1-es Audi csapatfőnöke, Jonathan Wheatley. ..