BKK

Skoda: megalapozatlanok és hamisak a BKK állításai

2013.10.22.

A Skoda Transportation (Skoda) szerint megalapozatlanok, hamisak és a vállalat jó hírnevét rontók azok az állítások, amelyeket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) keddi közleményében megfogalmazott a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) hétfői, a fővárosi villamostendert érintő határozatával kapcsolatban.

A Skoda kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint "mivel a BKK a KDB határozata után kiadott nyilatkozatában újra megismételte a képtelen vádakat, így azt jóhiszemű tévedésnek már nehezen tudjuk tekinteni". Álláspontjuk szerint a BKK nyilatkozatában "lényegében kétségbe vonja a KDB-határozat megalapozottságát és megismétli korábbi jogsértő állításait".

A Skoda közleménye szerint a BKK továbbra is "offshore hátterű cégnek" nevezi a száz százalékban cseh magántulajdonban lévő vállalatot, noha korábban a Skoda mind a BKK számára közvetlenül, mind pedig az MTI útján közzétette teljes tulajdonosi hátterét.

Közleményükben felhívták a figyelmet arra is, hogy a miskolci villamostender nyerteseként Magyarországon és más uniós tagországokban, így Németországban is átláthatónak találták a hét cseh magánszemély tulajdonában lévő cég tulajdonosi hátterét.

A Skoda Csehországban adózik, tulajdonosi struktúrája átlátható és ismert, könnyen ellenőrizhető. Az ezzel ellentétes állításokat a vállalat a jó hírnévhez fűződő jogai rontásának tekintik, annak minden jogi következményével együtt - áll a cég közleményében.

A Skoda közleménye szerint a KDB törvénysértőnek nyilvánította a BKK azon döntését, amelyben az nem fogadta el a Skoda Alstommal közös referenciáit. Álláspontjuk szerint a BKK keddi nyilatkozatában már elismerte, hogy a Skoda Magyarországon szokásos és elfogadott módon igazolta referenciáit. Mint írták, a Skoda és az Alstom képes arra, hogy a legmagasabb színvonalú villamosokat állítsa elő, és a legolcsóbban - ahogy ezt a budapesti tender is bizonyítja.

A Skoda kész arra, hogy a BKK-val együttműködve a pályázók közül a legalacsonyabb áron, világszínvonalú villamosokat szállítson Budapestre - zárul a cseh cég közleménye.

A BKK korábban azt közölte, hogy a KDB határozata alapján nem zárhatja le a villamosbeszerzés értékelését, és egyelőre nem kötheti meg a szállítási szerződést az eljárás nyerteseként korábban kihirdetett spanyol szállítóval.

A BKK a fővárosi önkormányzat megbízásából, uniós források felhasználásával februárban indított közbeszerzési eljárást 37 új, alacsonypadlós villamos beszerzésére. A kocsiknak 2015 végéig kell forgalomba állniuk az átépülő vonalakon.

Négy cég adott érdemi ajánlatot, a Skoda és a Stadler ajánlatának érvénytelensége miatt a legjobb ajánlatot - a német Siemenst megelőzve - a spanyol CAF adta. Ezután a cseh Skoda közbeszerzési jogorvoslati eljárást kezdeményezett ajánlatának érvénytelenné nyilvánítása miatt.

A BKK a Skodát szakmai alkalmatlanság, műszaki meg nem felelés és az aránytalanul alacsony ár miatt zárta ki - áll a BKK korábbi közleményében. A KDB egyik vitatott elem tekintetében sem mondta ki, hogy helytelen döntés született, hanem további vizsgálatokat kért.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást. ..
2026.04.11
A tavalyi évben minimális volt az új motorkerékpárok eladási volumene 2024-hez képest, és a Honda....
2026.04.11
Huszonöt vadonatúj Sprinter furgont kapnak a közlekedésfelügyelők - jelentette be a területi....
2026.04.11
A fő okok között a gyengén teljesítő kínai piac és a megszűnő 718-as modellsorozat is szerepel. ..
2026.04.11
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres....
2026.04.11
Öt autó karambolozott péntek éjjel Budapesten, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében....
2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..
2026.04.11
Először Oliver Solberg, aztán Elfyn Evans dobta el a Toyotát a csúszós aszfaltos utakon, így....
2026.04.11
A 11-es úton, Szentendre irányában történt az eset, ahol a főutat egy kerékpárút keresztezi. A....
2026.04.11
Szorosabbra fűződhet a két Stellantis csoport alá tartozó márka partnersége. ..