Octavia

Skoda Octavia 1.4 TSi - …és tudja és tudja…

2013.09.08.

Alig két hete gördült le a négymilliomodik Octavia a Mlada Boleslav-i gyártósorról. A 17 éve megkezdett gyártás napján még senki nem sejtette, hogy kategóriájának állandó mércéje és a márka legnagyobb darabszámban értékesített modellje lesz. 50 éve hazánkban sem hitte volna senki, hogy egy „csodaskoda” piacvezető pozícióra tör.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

 

A VW konszern költséghatékony gyártási stratégiájának köszönhetően a harmadik generációs Octavia alapjait egy olyan platform képezi, ami 12 másik modell esetében is ugyanaz. Ebből következik, hogy a felépítmény formavilágával és térkínálatával bántak nagyon kreatívan, ugyanis a motor és futómű alkatrészek is a konszern falain belül zajló szervkereskedelem portékái már egy ideje. További folyománya ennek a mesterien kontrollált házon belüli konkurencia-gyárnak, hogy az Audi A3, a Golf és a Seat Leon kerül legtöbbször egy arénába az Octaviával, vagy párhuzamban említésre.

Az éves eladási ranglistát itthon 1839 darabbal az Octavia vezeti

Persze, akadnak jócskán méltó ellenfelek ebben a ringben. De ha figyelembe vesszük, hogy a VW-csoport C-szegmensbéli globális, domináns pozícióját (31%) az említett négy modellnek köszönheti, könnyen kitalálhatjuk, hogy mindig akad egy szereplője a fauvének, aki öregbíteni fogja a cég hírnevét, akár Ford Focusról, akár Opel Astráról legyen szó. Könnyen megfejthető a Volkswagen csoport ars poeticája: egy hardver és sok softver alkalmazása által működik a gyár hatékonyan, és autóik is ettől sikeresek. (Ebben az esetben a hardver az alváz, a softver pedig a ráépített, más-más célcsoport igényeire szabott kasztni).

 A teljes hossz 4680 mm - Ki hitte volna, hogy az Audi A3, és TT modellekel azonos alapokra épül

A formavilág a már megszokott germán konzervativizmus és „csehes báj” ötvözete. Letisztult külső jegyeivel szinte észrevétlen az utakon, csak avatott szemeknek tűnnek fel az apró részlet eltérések, mint például a motorháztető és a hűtőmaszk találkozása, a lámpatest formája és a bele integrált nappali menetfény dióda, vagy az ötödik ajtó két lámpa közötti részébe sajtolt élek. A beltérben már több részlet árulkodik a megújulásról! A műszeregységek megvilágítása immár nem zöld, hanem fehér.

 Nemcsak literteljesítménye kiváló, tömeg-lóerő aránya is - 1181 kg a menetkész tömege

Az érintőképernyős multifunkciós kijelző és az alatta található átrendezett kapcsolók, tekerentyűk (klíma kapcsoló, ülésfűtés, stb) korszerűvé teszik a műszerfalat, de kezelésükben nincs érezhető különbség. Minden kézre áll azonnal, és könnyen belakható az utastér.

Négyküllös bőrkormány, Maxi-DOT kijelző, kétzónás klíma, légzsákok mindenütt, de azért ennyi pénzért kellett volna bele egy navi is

Az egyetlen zavaró részlet az oldalsó légbeömlő nyílások körüli krómdíszítés tükröződése volt, de bevallom férfiasan, hogy a mindennapi használat során könnyen elsiklanék felette. A 2656 mm-es tengelytáv adta dimenziók olyan bőséges helykínálatot biztosítnak, hogy arra senkinek sem lehet panasza. A csomagtér 590 literes, és a majdnem síkba dönthető üléstámlákkal 1,6 köbméteresre bővíthető.

Kényszerből sajtolt élek a rendszámtábla körül

Tesztautónk erősségei szinte már fegyvernek számítanak a konkurens modellekkel szemben, sőt egy jól konfigurált Octavia csakis nyerő lehet nemcsak alsó-közép kategóriában, hanem már eggyel feljebb is. Ilyen többek között a térkínálat és okos megoldások, valamint a motor-teljesítmény és a gazdaságossági mutatók. Szándékosan nem vonom össze ezeket a tulajdonságokat a csatolt, például üzemeltetési, garanciális és későbbi eladásra, vagy beszámításra vonatkozó előnyökkel, mert azok országtól, dílertől és sok egyéb tényezőtől függő változók.

Az Elegance felszereltségi szinten széria a 16 colos "Velorum" könnyűfém felni

Az öntött acél blokkot könnyűfém váltotta fel, közvetlen benzin-befecskendezést és vízhűtéses intercoolert kapott. A motorzajok mérséklése érdekében pedig a korábbi láncos vezérmű-hajtást szíjasra cserélték. A 140 Le-s teljesítménye és 250 Nm-es nyomatéka nemcsak azért érdekes, mert ilyen paraméterekkel kétliteres motorokat ruháznak fel általában, hanem mert az említett nyomaték már 1500-as főtengely fordulattól rendelkezésünkre áll és fogyasztása a legbosszantóbb budapesti forgalomban sem ment 6,9 liter fölé. Utóbbi számérték elérésében persze a start/stop rendszernek és a nagyon jó kiosztású, hatfokozatú váltónak is nagy érdeme van.

 Kiegyensúlyozott, csendes és takarékos...és persze elhúzna egy hármas ekét is!

A motorháztető szigetelése nélkül is rendkívül csendes és rezonanciamentes alapjárata van a motornak, ezt a csendet az autópálya tempó sem törte meg, sőt kimondottam kellemes tapasztalat volt egy nem prémium kategóriás autóban normál hangerőn zenét hallgatni, vagy szolid hangerővel beszélgetni a hátul ülőkkel. Egyébként az aggregát zseniális hardver mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint a ráépített szoftverek sokasága. A második generációban megjelent 1.4 TSI blokk acélöntvényből készült, láncos vezérléssel. Már akkor is figyelemre méltó volt literteljesítménye, noha csupán 122 lóerőt produkált a feltöltött motor. A később megjelent 140 lóerős teljesítményt és 220 Nm-es nyomatékot egy kompresszor beiktatásával érték el. Ezt a teljesítményt még tovább növelték más Volkswagen modellek esetében 170 és 185 lóerőre a feltöltés és a szoftver módosításával, de a kompresszoros kivitel drága mivolta miatt visszaálltak a szimpla turbósra. Szakértők szerint is elismerésre méltó produktummal állunk szembe, hiszen szériamotorok esetében ilyen széles teljesítmény intervallumot átölelő, takarékos, kompromisszummentes konstrukcióval ritkán találkozunk. A fedélzeti szerint a vegyes átlagfogyasztás 5,8 liter volt. Ezzel az értékkel már könnyen megingathatók a dízelpártiak is.

Kellemes részlet a Skodás hagyománytól eltérő háttérfény

A futómű elöl McPherson, hátul csatolt lengőkaros kivitelű. Rendeltetésszerű használat mellett kényelmes csillapítást és biztonságos útfekvést adnak. A sebességi fokozatok - szintén Skodásan – pontosan és röviden kapcsolhatók.

A belépő 1.2 TSI felszereltségi listáján (a teljesség igénye nélkül) manuális klíma, ABS, kipörgésgátló, sebességfüggő elektro-mechanikus szervó kormány, térdlégzsák, függönylégzsák, elektromos ablakmozgatás elöl, elektromos mozgatású, fűthető tükrök és CD lejátszó nélküli rádió található, ez esetben 4 598 000 forintot kellene leperkálni. A négy felszereltségi szintből tesztautónk a harmadik, Elegance csomagot kapta. Ennek alapára 5 430 750 forint. A plusz extrákat a képek alatt felsoroljuk, viszont meglepő, hogy még itt sem kapunk navigációt (181 610 Ft) és multikormányt (40 640 Ft). Ha felvágós lennék még egy Bi-xenont is kérnék LED-es nappali fénnyel, aminek felára majdnem 355 ezer forint és jobb oldaltartású üléseket is rendelnék, mert hosszabb utakon és eladáskor előnyünkre lennének.

Kapálógép, fűnyíró, esetleg kistraktor is belefér?

Megbízhatóság és eladási darabszám tekintetében figyelemre méltó elismerések birtokosai a korábbi modellek. 2006-ban az első generációs Octaviát a Top Gear a „megbízhatóság mesterművének” kiáltotta ki, és összehasonlításukban a harmadik helyet kapta. A Warranty Direct – mely a szigetországban működő, kiterjesztett használtautó-garanciát kínáló szervízhálózat – ugyanebben az évben a náluk megfordult autók mellé egy megbízhatósági indexet biggyesztett. A Skoda több modellje is magasan verte a hasonló alapokkal bíró VW csoport termékeit, valamint a Mazdát és a Hondát.

Tesztautónk vételára 5 599 990 forint

Az Octavia 32,74 ponttal került az élbolyba, az ötös Golf és az Audi A3 (87,28 és 99,43 ponttal) csupán a mezőny sereghajtóinak számítottak ebben a kontextusban. Szintén Nagy-Britanniában zsebelt be egy aranyérmet a cseh remekmű, de ezt már a második generáció kapta az Auto Express szerkesztőségétől. A Driver Power Top 100-as lista első helyét az eladási darabszám alapján kapta, valamint az Egyesült Királyságban megszerzett „Most Satisfying Car to own in 2007” szerkesztőségi címért. A német Auto und Motor című tévéműsor által készített összehasonlításban a Golf Mk5-tel szemben újfent nyertesként került ki térkínálata, ergonómiája, vezethetősége, összeszerelési minősége és ár/érték aránya miatt. Itthon pedig a 2013. év első nyolc hónapos forgalomba helyezési adatai szerint a ranglistát – immár nem meglepő módon - az Octavia vezeti. Feltételezzük, hogy ennyi ember nem tévedhet, és ha félretettük a kivagyiságot és a magamutogatást, nagy megelégedéssel ülhetünk egy valóban megbízható és minden igényt kielégítő autóba.

Hűthető kesztyűtartó a multimédiás fejegységgel

Köszönet a  Budaörsi Replülőtérnek a fotózás helyszínének biztosításáért.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....