Skoda

A Škoda rekordszámú gépkocsit adott el az első félévben

2014.07.10.

- A Škoda Auto csehországi autógyár rekordszámú - 522 ezer 500 darab - személygépkocsit adott el az idei első félévben. Ez éves szinten 12,5 százalékos növekedés - közölte az autógyár.

Júniusban 94 ezer 500 Škoda kocsi kelt el, ami éves szinten 8,1 százalékos növekedés, és a gyár új júniusi rekordjának számít. A Škoda gyár történetében ez volt az első olyan félév, amikor az eladott kocsik száma meghaladta a félmilliót. A Škoda elemzése szerint a siker mögött az új modellek iránt megnyilvánuló kereslet húzódik meg. Nyugat-Európában különösen az Octavia modellek iránt ugrott meg az érdeklődés.


- Az új Škoda Octavia nagyon sikeres. Nyugat-Európában az idei első félévben a tavalyi év hasonló időszakával összevetve 47,7 százalékkal nőttek eladásaink - mutatott rá közleményében a cég. Nyugat-Európában az idei első hat hónap alatt 217 ezer 900 Škoda kocsi talált vevőre, 17 százalékkal több, mint a tavalyi év első felében. Nagy siker az erős német piac is, ahol a Škoda eladásai 76 ezer 600 darabbal 12,2 százalékkal emelkedtek.

Csehországban az első félévben 34 ezer 800 Škoda kocsi kelt el, 22,9 százalékkal több, mint a tavalyi első félévben. A többi közép-európai országban 13 ezer 300 Škoda autót adtak el, ami 15,6 százalékos növekedés. A Škoda legerősebb piaca azonban Kína, ahol az első hat hónapban 130 ezer 700 kocsit adtak el, az eladás 8,7 százalékkal bővült. A Škoda Auto üzemi nyeresége az első negyedévben 185 millió euró volt, ami éves szinten 65,2 százalékkal emelkedett. A Mladá Boleslavban székelő Škoda azt tervezi, hogy évi eladását rövid időn belül 1,5 millió darabra emeli.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....
2026.08.10
A landolást követően a jármű kereke az út menti árokba akadt. A repülőgépen két személy utazott -....
2026.08.10
Az M1 bővítése során 11 meglévő csomópontot korszerűsítünk és 4 új különszintű csomópontot....
2026.08.10
Az időjárás gyakran kiszúr az emberrel: néha pokoli hőség van, néha pedig a legrosszabbkor ömlik az....
2026.08.10
 Egy család reggel 7:00-kor akart Dél-Olaszországba repülni - de a gép csak este 10:15-kor szállt....
2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....