Skoda

ŠKODA SUNROQ: itt a szakmunkásképzősök ötödik tanulmányautója

2018.06.07.

Helyet kérünk a színpadon a ŠKODA SUNROQ számára: a tanulmányautó a ŠKODA diákok projektjének eredménye. A ŠKODA szakmunkásképző intézetének 23 diákja nyolc hónapot dolgozott a ŠKODA KAROQ kompakt szabadidő autó (SUV) nyitható tetős változatán, amelynek külseje bíbor-vörös, üléseinek borítása pedig fehér és vörös színű eredeti bőr. A formatervezés főbb vonásai, beleértve a finoman megvilágított ŠKODA logókat és a háttér-megvilágított sárvédő íveket, a tanulmányautó különleges jellegét hangsúlyozzák. A SUNROQ nevet sok-sok javaslat közül választották ki, amelyeket a közösségi háló csatornáin küldtek be a ŠKODA ügyfelek és rajongók - írja a cég közleménye.  

Az elmúlt, megközelítőleg nyolchónapos időszak során  huszonhárom, 17 és 20 év közötti diák dolgozott a ŠKODA SUNROQ projekten. A hét különböző tanulmányi szakterületről jött diákokat az iskola tanárai, valamint a ŠKODA műszaki fejlesztési, formatervezési és termelési részlegeinek szakértői segítették.
 
A gépkocsi nevének kiválasztására, a diákok a ŠKODA ügyfeleket és rajongókat kérték fel azzal, hogy a közösségi háló csatornáin  keresztül küldjenek javaslatokat. A SUNROQ nevet végül  több száz javaslatból választották ki. A győztes javaslat „gazdáját” meghívták a SUNROQ hivatalos sajtóbemutatójára, ahol  találkozott a diákokkal, és  volt szerencséje még egy kört is tenni a  kocsival. 
 
„Nagy élmény, hogy bemutathatjuk a SUNROQ-ot a nagyközönségnek”- mondja Michal Bydzovsky,  a projektben részt vett 23 szakmunkásképzős diák egyike. „Az elmúlt nyolc hónap nagy kihívást jelentett az egész csapat számára, de azt hiszem, kiváló munkát végeztünk”- tette hozzá.
 
 
Carsten Brandes, a ŠKODA Akadémia vezetője  kiemelte, hogy “a project eredménye  bizonyítja a ŠKODA szakmunkásképző intézetében megszerzett szakképesítés minőségét. Világosan látható diákjaink szakértelme, és az a nagy  szenvedély, amelyet a SUNROQ megalkotásába fektettek”. 
 
Az első lépések  a ŠKODA SUNROQ karosszériájának megerősítését, illetve a tetőépítmény eltávolítását jelentették. Ehhez mind a négy ajtó módosítására, és a lenyitható hátsó rész  teljes újratervezésére volt szükség. A sorozatgyártású ŠKODA KAROQ  521 literes csomagterével összehasonlítva a ŠKODA SUNROQ még nagyobb csomagtérrel büszkélkedhet. Ezen túl a csapat  új ajtóborítást dolgozott ki az A-oszlopokon  és teljesen eltávolította a B-oszlopokat, aminek következtében a biztonsági övek közvetlenül az első üléseken keresztül kellett átvezetni. A módosított első és hátsó lökhárítók  teszik teljessé a gépkocsi karosszériáján megvalósított változtatások sorát. A 2 638 milliméteres tengelytáv  változatlan maradt,  ugyanúgy, mint a gépkocsi hossza (4 382 milliméter) és szélessége (1 811 milliméter), míg a SUNROQ magassága 1 480 milliméter lett.
 
A bíbor-vörös külső fényezés a Skoda SUNROQ-nak magabiztos látványt kölcsönöz, miközben belső terében a fehér és piros bőrborítás tökéletesen összhangban van a  kabriolet egyéniségével. A diákok  nagy figyelmet szenteltek az apró részleteknek, és elsősorban a fényhatásokra  összpontosítottak.  Az autóban LED-ek adják a háttér-világítást, valamint az ajtókilincsek és a sárvédő ívek megvilágítását. Az első és a hátsó lökhárítóban, valamint az ajtókban lévő lámpák diszkrét ŠKODA logót vetítenek a talajra,  és a logó akkor is megjelenik, amikor a csomagtartót kinyitják.
 
A ŠKODA SUNROQ-ot 1,5 TSI, négyhengeres benzin üzemű motor hajtja. A motor vezérlésében alkalmazott módosításoknak köszönhetően  a közvetlen befecskendezésű benzinmotor most  120 kW (163 LE)-t ad le, maximális  nyomatéka 279 Nm.  Ez lehetővé teszi, hogy a ŠKODA SUNROQ 195 km/órás csúcssebességet érjen el, és  8.6 másodperc alatt gyorsuljon 0-ról 100 km/órára. A sportos  külső érdekében a   tanulmányautót 20 colos könnyűfém keréktárcsákkal látták el. A ŠKODA OCTAVIA RS-tól kölcsönzött lengéscsillapítókkal  a karosszériát 50 milliméterrel lejjebb süllyesztették, és a módosított kipufogó rendszer is sportosabb motorhangot ad.
 
A ŠKODA 1927-ben alapított, és most 900 nappali tagozatos tanulóval bíró Mladá Boleslav-i szakmunkásképző intézetének diákjai  2014 óta minden évben megalkottak egy tanulmányautót. Az első egy kétüléses ŠKODA CITIGO volt, 2015-ben jött a ŠKODA FABIA pick-up, 2016-ban alkották meg a ŠKODA RAPID SPACEBACK coupét, 2017-ben pedig aŠKODA  CITIGO elektromos  buggy-t.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..
2026.05.18
A gép forog, a profit termelődik – egészen addig, amíg egy kritikus alkatrész miatt meg nem áll a....
2026.05.18
Magyar rendőrmotoros siker született Németországban: Pollák Bence r. törzszászlós, a BRFK....
2026.05.18
Mostantól elérhető a jelentkezési felület a Rábától Rábáig esemény vezetett tárlatvezetésére.....