hőségriasztás

Sok lesz a belassult, ideges autós az utakon a héten

2025.06.29.

Másodfokú hőségriasztást rendel el a HungaroMet Zrt. előrejelzése alapján az országos tisztifőorvos Magyarország teljes területére hétfő 0 órától július 4., péntek 24 óráig - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel. A hőségben az emberek ingerlékenyebbek, emellett romlik a koncentráció, nő a reakcióidő.

Képünk illusztráció Fotó: police.hu

Azt írták: a jövő hét első felében ismét tartós hőségre kell számítani, különösen a városias környezetben, ahol az épített burkolatok és épületek napközben felmelegszenek, éjszaka pedig nehezen hűlnek le. A nagy meleg nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is megterhelő: romlik a koncentráció, nő a reakcióidő, kevesebb a türelem, amely a közlekedésben is komoly kockázatot jelent – írták.

Hozzátették: a hőség különösen veszélyes a kisgyermekekre, az idősekre, a várandósokra, a szív- és érrendszeri betegek számára.

Kiemelten fontos a folyamatos folyadékpótlás, valamint a test hűtése akár vízpermettel, nedves kendővel, langyos zuhannyal vagy lábfürdővel, már néhány perc is segíthet enyhíteni a szervezet hőterhelését - jegyezték meg.

Felhívták a figyelmet, a melegben tárolt élelmiszerek, különösen az állati eredetűek gyorsabban romlanak, ezért azt tanácsolták, ne hagyjuk a bevásárlás után sokáig a csomagtartóban az élelmiszereket, és kerüljük a több napos maradékételek fogyasztását.

A közlekedőket türelemre intették, és mint írták, a hőségben az emberek ingerlékenyebbek, figyelmetlenebbek. A járműveket parkolás után mindig ellenőrizzük, hogy nem maradt bennük gyermek, állat vagy hőre érzékeny eszköz! Kutyát se sétáltassunk betonon, aszfalton, mert az akár 60-70 Celsius-fokra is felmelegedhet, égési sérülést okozva az állatok mancsán! - írták.

Azt írták, a hőségriasztás ideje alatt lehetőleg senki se gyújtson tüzet a szabadban. A saját kertjében mindenki grillezhet, bográcsozhat, de azt javasolják, egy pillanatra se hagyják felügyelet nélkül a tüzet.

Közölték azt is, a héten 36 helyre riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt. Hétfőtől péntekig 395 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat, amely között hatvanhektáros is volt. A héten leégett terület nagysága 8,7 millió négyzetméter.

Jelezték: a friss riasztásokról a VÉSZ applikáció valós idejű értesítéseket küld, ezért érdemes letölteni, hogy időben felkészülhessünk az extrém időjárási helyzetekre.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
Pénteken a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályokat vitatták meg a minisztériumban. ..
2026.02.07
A baleset-megelőzés jegyében adtak át február 5-én egy különleges installációt Sátoraljaújhely....
2026.02.07
Mostanra már minden motorkerékpár a hosszú téli álmát alussza, és nem is nagyon kerül elő az első....
2026.02.07
Súlyos szabálytalanságokat rögzített a rendőrség kamerás drónja a városban. ..
2026.02.07
Még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az....
2026.02.07
Nem feltétlenül erre gondolnak, amikor azt mondják, hogy a legjobbtól nem ciki lesni. ..
2026.02.06
A Vespa 946 a Ló Évének szentelt különleges változat. Pej színű festéssel és lovas nyergek ihlette....
2026.02.06
A rendőrök a DELTA Program keretében egy debreceni autókereskedés bezáratására intézkedtek - írja a....
2026.02.06
Nemzetbiztonsági veszély fenyeget?   ..
2026.02.06
A CATL és a Changan Automobile a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral....