Solar Impulse 2

A Solar Impulse 2 több mint háromezer kilométer repült

2015.06.02.

– Bár meg kellett szakítani a Csendes-óceán átrepülését, a Solar Impulse 2 már elérte a célját, hogy napelemes repülőgépként a világ leghosszabb útját tegye meg – közölte keddi sajtótájékoztatóján Bertrand Piccard társpilóta.

45 óra alatt 3265 kilométer repültek már – tette hozzá a napelemes repülőgépprojekt kezdeményezője. A kizárólag napenergiával hajtott repülőgép több mint 40 órás repülés után hétfőn landolt Japánban, a rossz időjárás akadályozta meg abban, hogy világkörüli útjának hetedik szakaszát teljesítse, és a kínai Nankingból a 8175 kilométerre fekvő Hawaiira repüljön.

A szervezők közölték, most arra várnak, hogy az időjárás javuljon és nekivághassanak a Csendes-óceánnak. – Csak az időjárás akadályoz minket. Mindent megtettünk, ami lehetséges, és sikeresek voltunk. Az időjárást azonban nem tudjuk uralni – hangoztatta a misszió monacói irányítóközpontjából élő adásban közvetített sajtótájékoztatóján Piccard.


A meteorológusok szerint néhány napot várniuk kell a folytatásra. Nagojában a helyi hatóságok segítségével hangárt kell építeniük, hogy megvédjék különleges repülőgépüket a rossz időtől. A Solar Impulse 2 márciusban indult 35 ezer kilométeres, többszakaszos világkörüli útjára Abu Dzabiból. Több mint 40 órányi folyamatos repülés után hétfő hajnalban landolt a Japán középső részén fekvő város repülőterén.

Általában a Nanking-Nagoja közötti 1700 kilométeres távolságot három óra alatt teszik meg a repülőgépek, de a napelemes gép csak mintegy óránkénti száz kilométeres sebességgel halad. Ráadásul a gépet vezető André Broschbergnek hét órát várnia kellett arra, hogy leszállhasson a nagojai repülőtéren zárás után, hogy semmi ne zavarja a 72 méter szárnyfesztávolságú repülőt.

Amikor el kezdett gépével süllyedni, napelemei még teljes töltöttséggel bírtak, amire Földet ért, már csak 74 százalékossal, ez mutatja mennyivel több energiára van szükség a landoláshoz – magyarázták a pilóták. Egy felhőzet kikerülése is extra energiát igényel, ám még fontosabb, hogy a repülőgép nem képes szélsőséges időjárási körülmények között repülni. Nem szereti az esőt vagy a turbulenciát – hangoztatta Claudia Durgnat, a projekt szóvivője.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....