WRC

Sordo megtartotta a vezetést a Szardínia-ralin

2020.10.11.

A Hyundai spanyol versenyzője 2019 után idén is nyerhet a szigeten. Szombaton a második helyre Sébastien Ogier jött fel.

A Hyundai harmadik számú versenyzője, a nem állandó vb-résztvevő Dani Sordo egyre közelebb áll ahhoz, hogy tavaly után idén is megnyerje a Szardínia-ralit. A spanyol 27,4 másodperc előnnyel áll az élen, vagyis 10 másodperccel növelte az előnyét a péntekhez képest, ráadásul úgy, hogy szombaton csak egy gyorsaságit tudott megnyerni a hatból.

„Remek érzés vezetni a verseny és újra itt lenni. Délután óvtam a gumijaimat, arra ügyeltem, hogy Sebet és Thierry-t magam mögött tartsam. Ismerem őket, nem fogják feladni az üldözésemet holnap sem. Koncentráltnak kell maradnunk a verseny végéig, az utolsó kilométerig” – nyilatkozta Sordo, akinek a nap végére teljesen elfogytak a gumijai, ezért alulkormányzottá vált a Hyundai i20 WRC-je.

Az igazi csata a spanyol mögött alakult ki a második helyért Sébastien Ogier és Thierry Neuville között. A nap végén csak 1,5 másodperc választotta el a két, vb-címért küzdő sztárt, a Toyota francia versenyzője van előrébb, aki négy szakaszt is meg tudott nyerni a szombati hatból. Azonban ha Neuville az utolsó szakaszon, egy hídon nem sodor el egy szénabálát, akkor megtarthatta volna a második helyet a nap végén is. Ez a verseny még nem lefutott köztük, izgalmas lesz a vasárnapi küzdelmük.

A duó fél másodperccel húzott el a negyedik helyen álló, de a világbajnoki pontversenyt vezető Elfyn Evans-től. A Toyota walesi pilótája túlságosan elóvatoskodta a szombat délelőtti pályákat, mert óvni próbálta a gumijait és nem akart defektet kapni. Délután viszont saját bevallása szerint azért vesztett időt, mert túl agresszíven vezette a Yaris WRC-t.

Teemu Suninen a pénteki remeklést követően a másodikról az ötödik helyre csúszott vissza szombaton. A finnt délelőtt az hátráltatta, hogy nem működött a kézifék a Ford Fiestában, ezért a hajtűkanyarokban sok időt vesztett. Délutánra megjavították a kocsit az M-Sport szerelői, és Suninen ismét jó időket autózott.

A motivációját vesztett Ott Tänak 80 másodperccel van lemaradva mögötte a hatodik helyen, a hetedik pedig a Hyundai fiatal felfedezettje, a francia Pierre-Louis Loubet, aki defektet is kapott és a kocsija hátulját is megrongálta egy kisebb ütközésnél a partfallal.

Gus Greensmith kiesett a Forddal, miután a generátorszíja elszakadt, Kalle Rovanperä viszont saját hibából adta fel a Szardínia-ralit, mivel két fának is nekiment a Toyotával, amely mindkét hátsó kerekét elvesztette az ütközéseknél.

 

Vasárnap már csak 42 kilométer gyorsasági vár a mezőnyre, mielőtt Algheróban az ünnepélyes díjkiosztót megrendezik. Az utolsó, Sassari-Argentiera szakasz lesz a Power Stage, ahol a leggyorsabb 5 versenyző bónusz pontokat szerezhet.

Az állás szombat este:

1

RC1

Dani Sordo

Hyundai Shell Mobis WRT

Hyundai

1h47m00.1s

2

RC1

Sebastien Ogier

Toyota Gazoo Racing WRT

Toyota

31.3s

3

RC1

Thierry Neuville

Hyundai Shell Mobis WRT

Hyundai

34.2s

4

RC1

Teemu Suninen

M-Sport Ford WRT

Ford

51.6s

5

RC1

Elfyn Evans

Toyota Gazoo Racing WRT

Toyota

53.6s

6

RC1

Gus Greensmith

M-Sport Ford WRT

Ford

2m05.5s

7

RC1

Ott Tanak

Hyundai Shell Mobis WRT

Hyundai

2m14.7s

8

RC1

Pierre-Louis Loubet

Hyundai 2C Competition

Hyundai

2m39.3s

9

WRC3

Jari Huttunen

 

Hyundai

5m41.4s

10

WRC3

Kajetan Kajetanowicz

 

Skoda

5m49.3s

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....
2026.07.24
Az európai autóipar fájdalmas problémával szembesült: a termelés visszaesett, miközben túl sok az....