Charles Leclerc

Sorozatban negyedszer az élen a Ferrari fiatalja

2019.09.28.

Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 21 éves versenyző sorozatban negyedszer végzett az élen időmérőn, és ez az idei, egyben pályafutása hatodik pole pozíciója. Leclerc mellől a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) startolhat, míg a harmadik rajthely a másik Ferrarival a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettelé lett. Sokáig úgy tűnt, hogy az első sort a két Ferrari szerzi majd ki, ám az utolsó gyors körökben Hamiltonnak sikerült valamivel jobb időt futnia Vettelnél.

A negyedik helyen Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája zárt, ő azonban már korábban kapott egy öt rajthelyes büntetést motorelemek cseréje miatt, így Vettel mellől Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas startolhat vasárnap kora délután. Szépen teljesített a két McLaren-versenyző is, Carlos Sainz az ötödik, Lando Norris pedig a hetedik helyről kezdheti majd a futamot Szocsiban.

Az 53 körös Orosz Nagydíj vasárnap 13.10 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:

Sebastian Vettel (német, Ferrari)

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

3. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

Nico Hülkenberg (német, Renault)

4. sor:

Lando Norris (brit, McLaren)

Romain Grosjean (francia, Haas)

5. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

6. sor:

Sergio Perez (mexikói, Racing Point)

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

7. sor:

Kevin Magnussen (dán, Haas)

Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

8. sor:

Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)

9. sor:

George Russell (brit, Williams)

Robert Kubica (lengyel, Williams)

10. sor:

Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)

Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.20
Az autóipar új versenyét már nem a motorok vagy az akkumulátorok döntik el, hanem a szoftverek.....
2026.07.20
A Citroën magyarországi importőre a kedvezőbb árfolyamkörnyezetre és az erősödő piaci versenyre....
2026.07.20
Az Audi alapvető stratégiai fordulatot hajt végre jövőbeli modelljeinek fejlesztésében. Az....
2026.07.20
Pályázni olyan innovációs elképzeléssel, tudományos kutatási anyaggal, szabadalommal lehet, amely a....
2026.07.20
A cég új elektromos kerékpárja radarral, kamerával és vadászpilóta-szemüveggel is rendelkezik a....
2026.07.20
A nyári kánikula nemcsak a járműveket, hanem a volán mögött ülőket is komoly próbatétel elé állítja....
2026.07.20
A sofőr elaludt a volánnál a 30 fokos hőségben. ..
2026.07.20
A magyarországi használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi került új tulajdonoshoz az első fél....
2026.07.20
Ennyien mondták el a véleményüket az illegális utcai versenyzés visszaszorításáról, a kirívó....
2026.07.20
A Budakörnyéki Járási Ügyészség minősített rongálás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival....