eredmények

Stabil évet zárt a Lexus 2020-ban

2021.02.05.

A második félévben növekedésbe forduló eladásokkal nem csupán szépíteni tudta a COVID-járvány által sújtott 2020-as év globális eredményeit a Lexus, de egyes piacokon új rekordokat is elért. A márka 2021-ben stabil alapokon folytatja működését, megteremtve a tavaszra ígért arculati megújulás feltételeit.

Az egész világot sújtó egészségügyi és gazdasági válság hatására tíz éve nem látott mélységbe zuhant 2020 első félévében a globális autóipar. Január és június között 26 százalékkal kevesebb (szám szerint 33 millió) autót adtak el, mint egy évvel korábban. Ehhez képest stabilnak mondható a Lexus teljesítménye, hiszen a luxusmárka „mindössze” 16 százalékkal kisebb forgalmat regisztrált az év első felében, mint 2019 azonos időszakában. Ezt követően pedig megindult a fellendülés: július és december között két százalékkal még túl is teljesítette előző évi eredményeit a márka, így 2020 végére 718 ezer 715 eladott autóval -6 százalékra faragta le az éves visszaesés mértékét.

Ugyanezen időszakban a globális autóipar 15 százalékos csökkenést szenvedett el, ami azt jelenti, hogy a márka összességében növelni tudta fajsúlyát a világpiacon. Így történt Európában is, ahol (noha az eladások összességében 19 százalékkal csökkentek), a márka prémiumpiaci részesedése elérte a 2,3 százalékot, a magánvásárlók között pedig a három százalékot. Mindkét érték abszolút rekordnak számít a Lexus európai jelenléte óta. Kínában ennél is jobban teljesített a márka. Itt 11 százalékkal több autót adtak el, mint 2019-ben; a hatalmas ázsiai országban 2020 volt minden idők második legjobb éve a Lexus számára.

A Lexus 2020. évi globális eladásai

Piac Eladások (ezer db)
Észak-Amerika 297
Kína 225
Európa 71
Japán 49
Délkelet-Ázsia 32
Közel-Kelet 27
Egyéb 18
Összesen 719

Európában a Lexus eladásainak zömét (81%) a szabadidőjárművek tették ki. Az öt tagból (UX, NX és RX, valamint GX és LX) álló paletta tagjaiból összesen 57 ezer 833 darabot adtak el. Ennél is egyértelműbb volt a hibridek uralma: Nyugat- és Közép-Európában száz eladott Lexusból 96-ot hibrid hajtáslánccal vásároltak meg.

Világszinten ezzel szemben koránt sem volt egydimenziósnak nevezhető a márka 2020-as teljesítménye. A veszteségek hatékony kontrollálásához és a piaci részesedés emeléséhez hozzájárult, hogy a Lexus típusai egynél több szegmensben is komolyan teljesítettek. Különösen sikeresnek bizonyult két felső kategóriás modell, az ES szedán és az RX szabadidőjármű, de az LC luxuskupé (különösen annak kabrió változata) szintén kiemelkedő eredményeket könyvelhetett el.

A Lexus első, tisztán elektromos típusa, az UX 300e már tavaly megjelent néhány kulcsfontosságú piacon, a kereslet pedig jóval meghaladta a rendelkezésre álló darabszámokat, így biztosra vehető, hogy a modell 2021-ben esedékes, szélesebb körű piaci bevezetése világszerte komoly eladásokat hoz majd. Szintén 2021-re várható, hogy az LS luxusszedán 2020 végi modellfrissítése fellendíti a modell iránti keresletet.



A 2021-re prognosztizált növekedéshez még egy tényező fog hozzájárulni.

Tavasszal új tanulmányautót mutat be a márka, amely nemcsak technológiájában hoz újat, de a Lexus új márkaarculatát is elsőként alkalmazza majd. A koncepciójárműről előzetesen kiadott kedvcsináló képen csupán néhány sokat mondó részlet azonosítható.

A széles, keskeny lámpatestek a robusztus, erőtől duzzadó hátsó sarkaiban kaptak helyet, és a közöttük lévő teret hatalmas Lexus felirat tölti ki. A lökhárító alsó felén kialakított, diffúzorra emlékeztető elem, a középen osztott tető, valamint a hátsó szélvédőig hátra húzott cápauszony-antenna kifejezetten sportos modellt feltételez – további részletek azonban még nem állnak rendelkezésre.

Fotó: Lexus

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....