autó értékesítés

Stagnál a Volkswagenek értékesítése

2014.10.08.

Alig növekedett a Volkswagen márka értékesítése az oroszországi és a brazíliai eladások csökkenése miatt, miközben az eladások növekedése Kínában lassult.

Szeptemberben mindössze 0,2 százalékkal, 534800-ra emelkedett a VW személygépkocsi értékesítése, az augusztusi 0,1 százalékos növekedés után. A világ legnagyobb nemzeti autópiacán, Kínában elért növekedés éppen hogy csak elegendőnek bizonyult az eladások oroszországi húsz százalékos és brazíliai 14 százalékos csökkenésének a kompenzálására. A kínai eladások növekedésének a lassulása ugyanis az összes eladásokon belüli magas, 45 százalékos részaránya miatt a márka teljes forgalmában is erősen érezteti hatását.

Kínában a Volkswagen eladásai szeptemberben a dpa-AFX hírügynökség számításai szerint mindössze 4,5 százalékkal emelkedtek, ami kivételesen alacsonynak számít. Szeptembert megelőzően a dpa-AFX szerint a 30 százalékos növekedési ráta sem volt ritka. A Volkswagen nem teszi közzé havi értékesítési adatait. Az első nyolc hónapban a Volkswagen 17 százalékkal több autót adott el Kínában, mint 2013 első nyolc hónapjában. A szeptemberivel együtt azonban már csak 15 százalékos az emelkedés.

A Volkswagen mindezek ellenére kitart az idei évre kilátásba helyezett rekordértékesítési szám elérése mellett. Az első három negyedévben a Volkswagen 3,0 százalékkal több, 4,56 millió személygépkocsit értékesített világszerte.

A Volkswagen a Volkswagen-konszern legnagyobb tételben értékesített márkája és egyúttal a központi elemét képezi a kutatási-fejlesztési tevékenységének is. A nyereség szempontjából viszont az Audi számít a konszern ékkövének és a lényegesen kisebb eladási szám mellett még a Porsche is nagyjából akkora nyereséget hoz a konszernnek, mint a Volkswagen személygépkocsik.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.27
A francia megszerezte első győzelmét a szezonban, a fiatal csapattársa pedig kiesett, miközben a....
2026.04.26
Az 1930-as években a vásárlót nagy öröm érte, ha egy motorkerékpárhoz jutott. Ennek tortúráját....
2026.04.26
Apró, ám felismerhető frissítéseket kap a Toyota legeladottabb modellje Európában. ..
2026.04.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Új autó, de miért ilyen kicsi? ..
2026.04.26
A második helyen végzett élete első brit F3-as futamán az autóversenyző Molnár Martin szombaton....
2026.04.26
Újabb fordulat rajzolódik ki az orosz piacon: az elmúlt hónapokban látványosan megélénkült az....
2026.04.26
Vitézy Dávid a Telexnek adott interjúban kiemelte, Budapest számára is esélyt jelent az, ha....
2026.04.26
A Roadpol Operation Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) 2026.....
2026.04.26
A Martorellben gyártott kisautót és testvérmodelljét, a CUPRA Ravalt a Volkswagen Csoport....
2026.04.26
A Deák Ferenc hídon történt az a baleset, amelynek oka a figyelmetlenség volt. ..