Stellantis

A Stellantis növelte bevételét és kiszállításait a harmadik negyedévben

2025.11.05.

A Fiat Chrysler és a PSA Group egyesüléséből létrejött Stellantis NV járműgyártó 13 százalékkal növelte bevételét és ugyanilyen mértékben a kiszállításait az idei harmadik negyedévében - derült ki a cég honlapján minap közölt jelentésből.

A Stellantis jelentése szerint a vállalat bevétele 37,21 milliárd euró volt a szeptember végével záródott három hónapban, ami felülmúlta az egy évvel korábbi 32,96 milliárd eurót.

Az észak-amerikai bevétel 29 százalékkal, 16,05 milliárd euróra, Európában 4 százalékkal, 12,97 milliárd euróra, a Közel-Keleten és Afrikában 9 százalékkal, 2,05 milliárd euróra, a Kínát, Indiát illetve az ázsiai és csendes-óceáni térséget magába foglaló övezetben pedig 0,2 százalékkal, 427 millió euróra nőtt. Dél-Amerikában a bevétel 5 százalékkal, 3,99 milliárd euróra csökkent.

A vállalat 1,3 millió járművet szállított ki a negyedévben, többet az egy évvel korábbi 1,15 milliónál.

A Stellantis megerősítette, hogy a második fél évi nettó árbevétele nőni fog az első fél évhez képest.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Sorozatban ötödször diadalmaskodott Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén a győri....
2026.06.29
Joost Kesselst nevezték ki a SEAT & CUPRA fejlesztési igazgatójává 2026. augusztus 1-jei....
2026.06.29
Még idei évben piacra kerül a Geely által a tavalyi Shanghai Autószalonon bemutatott Galaxy Cruiser....
2026.06.29
 A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett és összehangolt munkáján múlt, hogy a több mint....
2026.06.29
Az idei Goodwood Festival of Speed témája a „The Rivals – Epic Racing Duels” (Riválisok – Legendás....
2026.06.29
No, meg nagyobb akkumulátort és gyorsabb töltési sebességet, arról nem is beszélve, hogy már....
2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....
2026.06.28
A szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása még évekig várat magára, és ipari léptékű elterjedésükre....