fúzió

Stellantis: tető alatt a PSA-FCA óriásfúziója

2021.01.30.

Több mint egy évig tartó tárgyalássorozat után január 16-án bejelentették: véglegesítették a Peugeot-Citroen (PSA) és a Fiat Chrysler (FCA) cégcsoportok fúzióját. 

Szerző: Heimer György

A Stellantis néven Hollandiában bejegyezett új gigász évi mintegy 8,1 millió gépkocsi összesített eladásával és az 52 milliárd dollár értékű egyesüléssel a világ negyedik legnagyobb járműgyártója. Tőkeereje elegendő lehet, hogy az előtte álló Toyota, VW és a Renault-Nissan cégekkel szemben felvegye a versenyt, finanszírozni tudja az új elektromos, illetve önvezető modellek sok milliárd eurós fejlesztési programjait.

A magyarul fénylő csillagot jelentő Stellantis égisze alá több mint tíz nagynevű márka tartozik, így a Chrysler, Jeep, RAM, Dodge, Fiat, Alfa Romeo, Lancia, Maserati, Peugeot, Citroen, DS. A konglomerátum „helyből” 5 milliárd eurót takaríthat meg a kutatások, alkatrészbeszerzések, platformok és erőforrások összehangolásával, közös fejlesztésével. A cégóriás első embere Carlos Tavares, aki a PSA elnöke első sajtótájékoztatóján – angol szójátékkal – hangsúlyozta, hogy „a vállalat célja nem az, hogy nagy, hanem, hogy inkább jelentős legyen (The purpose is not to be big, but to be great at what we do). Mindezzel együtt az elemzők rámutatnak, hogy a PSA-FCA súlyos kihívásokkal, mindenekelőtt fölös gyártókapacitásokkal, továbbá Kínában, a világ legnagyobb autópiacán a konkurensektől elmaradó lanyha értékesítés gondjaival néz szembe.

Tavares sajtótájékoztatóján többi közt elmondta, hogy a csúcsvezetőkből álló munkacsoport kínai akcióterven dolgozik, beleértve ebbe gyártókooperáció kialakítását helyi partnerekkel. A csúcsmenedzser ugyanakkor arra is kitért, hogy az eddigi vizsgálódásaik alapján nincs szükség gyárbezárásokra. Ez bizonyára jó hír lehet a szentgotthárdi motorgyár számára is, amelyet még az Opel alapított, s jelenleg a PSA modellekhez szállít belső égésű erőforrásokat.

Carlos Tavares (baloldalon) a PSA és John Elkann, a Fiat elnöke

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....
2026.07.24
Az európai autóipar fájdalmas problémával szembesült: a termelés visszaesett, miközben túl sok az....
2026.07.24
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett....
2026.07.24
Elszállították a Duna alacsony vízállása miatt a Margit híd középső pillérénél előkerült második....
2026.07.24
Két, jól felismerhető, zöld-fehér, illetve zöld-fekete színű, ÖNVEZETŐ JÁRMŰ felirattal ellátott....
2026.07.24
Ezúttal önhordó kasztnis változattal bővül a terepes márkájuk kínálata. Az eltérést az alvázas....
2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....