KRESZ

Súlyos bírság, ha lehúzza az autó ablakait, még nyáron is!

2025.06.18.

Nem számít a hőség, ez az új szabály.

 

A nyári meleg beköszöntével az autósok körében növekszik a kísértés, hogy az ablakot kissé leeresztve hagyják, parkoláskor is. Ez a szokás azonban közlekedési szabálysértéssé is válhat.

Az olasz közúti törvénykönyv 158. cikke szerint a jármű leállításakor kötelező minden szükséges intézkedést megtenni azért, hogy az ne legyen „szabad préda”.  Márpedig a lehúzva hagyott ablakokat a törvény „lopásra való felbujtásnak” értelmezi, mivel megkönnyíti a potenciális tolvajoknak a jármű, illetve az abban lévő értékeknek az ellopását.

Az új szankciók szerint lopás esetén a biztosítás nem fedezheti a károkat és bűncselekmény elkövetése esetén a felelősség közvetett módon a jármű tulajdonosára is hárulhat.

A KRESZ megsértése 42-től 173 euróig terjedő pénzbírsággal jár. És erre Olaszországban már volt is precedens. Egy vicenzai (Padova mellett) lakost megbírságoltak 42 euróra, a bal első ablak leeresztve hagyása miatt. Az volt az indoklás, hogy az autós „nem tett megfelelő óvintézkedéseket a jármű beleegyezés nélküli használatának megakadályozására”.

Forrás: alvolante.it

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....