autósport

Szabó Krisztián: A hátrányom akár egy versenyen ledolgozható

2017.08.31.

Loheacba, a Super 1600-as Európa-bajnokság negyedik fordulójára 13 pont lemaradásban érkezik Szabó Krisztián: a különbség nagynak tűnhet, a ralikrosszban azonban könnyen megsemmisíthető, például egy olyan hétvégével, amilyet tavaly teljesített éppen itt

A „ralikrossz templomaként” emlegetett franciaországi Loheac valóban kultikus helyszín: a bretagne-i falucskát rajongók tömegei árasztják el, mikor ide érkezik a ralikrossz-világbajnokság és kísérősorozatai – köztük megszokottan a Super 1600 –, az összesített hétvégi nézőszám 70-80 ezer főt tesz ki. Az elsőkerék-hajtású Európa-bajnokság második fele veszi kezdetét Franciaországban: két hónapnyi nyári szünetet követően jön az utolsó három futam, melyek öt héten belül lezajlanak, így október 1-jén Németországban már Európa-bajnokot koronáz a széria.

„Felemás érzéseim vannak erről a pályáról. Tavalyelőtt nem jutottam be a döntőbe, tavaly viszont 30 pontos hétvégét zártam itt, tehát mindent megnyertem” – osztotta meg gondolatait Loheac előtt a Skoda Fabiával versenyző Szabó Krisztián. „Első ránézésre a pálya gyors vonalvezetésével egyszerűnek tűnhet, de nem az, könnyű hibába futni. Emellett nehezíti a dolgunk, hogy nagy lesz a létszám sok helyi versenyzővel, akik jól szoktak menni Franciaországban.”

Egy évvel ezelőtt Szabó Krisztián, a kategória 2016-os Európa-bajnoka mindössze egy pont lemaradással kezdte meg a szezon második félidejét. Most – három futamról elhozott két második hellyel – 13 pont a lemaradása, és az összetett negyedik pozíciójában áll. A versenyző azonban optimista, hiszen a ralikrosszban megszokottak a nagy fordítások.

„Tavaly 6 pont hátrányban érkeztem az utolsó versenyre, és 2 ponttal nyertem meg a bajnoki címet! Nagyon könnyen megfordulhat az állás ekkora pontkülönbség mellett is. Tényleg kicsit szerencsétlenül alakult az utolsó két futam, és az is igaz, hogy a csapattársam, Artis Baumanis nagyon jól megy, Höljesben úgy győzött, hogy stabil volt egész hétvégén. Vissza van még azonban a hazai futama: valakikre ez jó hatással van, másokat nyomaszt, ki tudja, ő hogyan fogja ezt kezelni. A tavalyelőtti versenyen az akkori Európa-bajnok, Janis Baumanis – Artis testvére – nem jutott be a döntőbe itt Franciaországban, Linnemann viszont mindent megnyert, így Baumanis több mint 20 pontos előnyét párpontosra faragta le. Nagyon sok pont szerezhető meg egy hétvégén, és a ralikrosszban tényleg bármi megtörténhet. Elég, ha Baumanis egyszer nem jut be a döntőbe, én pedig ott vagyok, és rögtön elolvad ez a 13 pontos hátrány. Én minden esélyt megadok magamnak!”

Két hónap nyári szünet nem telt tétlenül a versenyző számára: a Volland Racing mindhárom autójával Rigába látogatott, ahol az év utolsó előtti fordulóját tartják. A helyszín új a versenynaptárban, így rendkívül értékes teszttel gazdagodtak. „Hasznos volt, hiszen korábban sem mi, se a csapat nem járt még a pályán, mindenképpen el kellett oda mennünk. Én hamar ráéreztem a pályára, ahogyan egyre többet mentünk rajta, úgy jöttek elő a fontos apróságok. A pályaismeret mindenképp jól fog jönni a lettországi versenyen” – összegezte a 25 éves ralikrosszos.

Az összetett állása 3/6 verseny után: 1. Artis Baumanis (lett, Skoda Fabia) 73 pont; 2. Jussi-Petteri Leppihalme (finn, Renault Twingo) 64; 3. Kasparas Navickas (litván, Skoda Fabia) 62; 4. Szabó Krisztián (magyar, Skoda Fabia) 60; 5. Timur Shigabutdinov (orosz, Renault Twingo) 60.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.03.16
A lezserség tempója, vagy a könnyedség sebessége mottóját hirdeti az alig ismert Longbow márka,....
2025.03.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kölcsön kenyér visszajár. ..
2025.03.16
Néha a leggazdagabbak is bedőlnek a csalóknak, csak náluk az elvesztett összeg mértéke is sokkal....
2025.03.16
Jelentős kedvezménnyel vehetik meg a Borsod-Abaúj-Zemplénben élők jövőre a megyei autópályamatricát....
2025.03.16
A potenciálisan visszatérő legendás modell pedig továbbra sem lenne teljesen elektromos hajtású.  ..
2025.03.16
A GR Yaris prototípusba egy új kétliteres turbómotor került bőven 300 lóerő fölötti teljesítménnyel....
2025.03.16
A 633 millió eurós profitot egy olyan piaci környezetben termelte meg a vállalat, ami a jövőben még....
2025.03.16
Andrea Kimi Antonellinek törölték az ötmásodperces büntetését, így alig maradt le a dobogóról. ..
2025.03.16
Megnövelt akkumulátor- és motorteljesítményt, valamint a Lexus tradicionális értékeit még inkább....
2025.03.16
Az agresszív vezetés nemcsak növeli a balesetek kockázatát, hanem károsan befolyásolja a gyerekek....