autósport

Szabó Krisztián a hétvégén Belgiumban folytatja

2017.05.13.

Péntektől vasárnapig rendezik a belga Mettet-ben a ralikrossz Európa-bajnokság idei szezonjának második fordulóját a Super1600-as kategória mezőnyének. A címvédő Szabó Krisztián csütörtökön elutazott a helyszínre, pénteken pedig már versenyautóba ül, ezen a pályán ugyanis más a lebonyolítás, mint az idény többi versenyhétvégéjén.
 

„Elég nagy a mezőny, így itt pénteken délután már edzést és egy kvalifikációs futamot is rendeznek nekünk, ezért aztán ez a verseny a megszokott kettő helyett valójában háromnapos” – mondta a Volland Racing 24 éves pilótája, aki Belgiumban is arra számít, hogy az összetett pontversenyben vezető dán Ulrik Linnemann-nal vívnak majd nagy csatát a győzelemért.
„Nagyon jó ez a pálya, egy épített aszfaltcsíkon alakítják ki, van benne minden, ami egy jó ralikrossz versenyhez szükséges. Az első kanyar meglehetősen szűk, ott szoktak lenni ütközések és látványos egymás elleni csaták” – jellemezte a pályát Szabó Krisztián, aki a szezon előtt itt megrendezett teszten Linnemann mögött második lett.

„Az autót az idénynyitó portugál hétvége után természetesen A-tól Z-ig átvizsgálták, amit kellett, azt kijavították, valamint a karosszérián is szükség volt néhány kisebb módosításra, most pedig tökéletes, bevethető állapotban várja a futamokat” – számolt be a váci versenyző a Skoda Fabia állapotáról.
Szabó Krisztián két évvel ezelőtt balszerencsés hétvégén vett részt Belgiumban, az volt pályafutása második Európa-bajnoki hétvégéje ralikrosszban, de a döntőben műszaki hiba miatt nem tudott harcolni a győzelemért, és a dobogóról is lecsúszott.
„Két évvel ezelőtt valóban nem jött ki a lépés, az nem az én napom volt, de most itt az alkalom a javításra” – mondta a címvédő.
Szabó Krisztián két héttel ezelőtt a portugáliai szezonnyitón második lett, az összetettben pedig csupán egy pont a hátránya Linnemann-nal szemben.
Ralikrossz Európa-bajnokság, Super 1600, az összetett állása: 1. Ulrik Linnemann (dán, Peugeot 208) 27 pont, 2. Szabó Krisztián (Skoda Fabia) 26, 3. Kasparas Navickas (lett, Skoda Fabia) 22     

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....
2026.09.22
A Geely a múlt héten nyitotta meg a Galaxy Cruiser 700 előrendelését Kínában, az érdeklődés nagy....
2026.09.22
A sztráda főváros felé vezető szakaszán történt a karambol. ..
2026.09.22
Horváth Edének, a Rába egykori legendás vezérigazgatójának - akit már életében vörös báróként....
2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....