Alkatrészgyártás

Szakértő: hétfőn felülteljesített a magyar piac

2013.07.15.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 184,90 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 19 716,70 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.
    

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint hétfőn felülteljesített a magyar piac, sikerült megközelítenie a múlt csütörtöki maximumokat, a forint is relatíve erős, az euró árfolyama 291-292 forint környékén jár.
    

Az elmúlt hetekénél alacsonyabb forgalomban ugyan, de volt egy kis emelkedés a piacon - mondta az üzletkötő. A Richter-tizedelés valóban fel tudta kavarni az állóvizet, forgalom-, és nem utolsósorban árfolyamnövelő hatása is van. A múlt csütörtöki napon belüli "pofonból" sikerült pénteken és hétfőn is ledolgozni egy kicsit, sikerült újra az akkori szinteket megközelíteni, méghozzá úgy, hogy a nemzetközi piacok nem mutatnak elmozdulást a pénteki záróhoz képest - tette hozzá.
    

A szakértő szerint eseménydús hétnek nézünk elébe, a héten ugyanis sok gyorsjelentés lesz, az Egyesült Államokból érkeznek makroadatok is, és Ben Bernanke Fed-elnök - akinek szerdán és csütörtökön szenátusi meghallgatása lesz - várhatóan ejt néhány szót a piacokkal kapcsolatban.
    

A Mol 235 forinttal, 1,41 százalékkal 16 960 forintra erősödött, 476,3 millió forintos forgalomban.
 

 Az OTP részvények ára 41 forinttal, 0,81 százalékkal 5086 forintra nőtt, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.
  

 A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,53 százalékkal 332 forintra emelkedett, forgalma 293,1 millió forint volt.
    

A Richter árfolyama 28 forinttal, 0,76 százalékkal 3714 forintra nőtt, forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
    

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 43,6 millió forintos forgalom mellett 85 forinttal, 0,39 százalékkal 21 800 forintra csökkent.

A BUMIX 1033,57 ponton zárt hétfőn, ez 6,98 pontos, 0,67 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

(MTI)
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
Márkákon átívelő együttműködés eredményéből született új hőkezelési és akkumulátor vezérlési....
2026.07.23
A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai –....
2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....