logisztika

Szakembertoborzó a Logisztika Napján

2018.04.22.

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) 2012-ben csatlakozott először a Német Logisztikai Társaság (BVL) kezdeményezéséhez, "A Logisztika Napja" programsorozathoz. Az elmúlt években ez a rendezvény elengedhetetlen részévé vált a hazai logisztikai eseményeknek. E jeles nap elsődleges célja, hogy a résztvevők megismerjék a szakma kulisszatitkait, és bepillantást nyerhessenk a logisztika világába.

Idén április 19-én került megrendezésre a porgramsorozat. A magyarországi eseményekkezdeményezője és összefogója most is az MLBKT volt.

Ebben az évben 28 intézmény és vállalat csatlakozott a kezdeményezéshez, és közel ezer látogató jelent meg országszerte a helyszíneken. Idén volt a legmagasabb a csatlakozó települések száma: Budapest mellett 17 helység látta vendégül az érdeklődőket (Alsúnémedi, Debrecen, Dunaharaszti, Fót, Gyál, Hajdúböszörmény, Miskolc, Pécs, Sopron, Szarvas, Székesfehérvár, Szigetszentmiklós, Tata, Tápiószőlős, Tiszaújváros, Veszprém, Zalaegerszeg).

A programpaletta idén is lefedte az ellátási lánc teljes területét, így ki-ki megtalálhatta az érdeklődésének megfelelő, szórakoztató ismeretszerzést,  legyen szó raktározásról, szállítmányozásról, csomagolásról vagy anyagmozgatásról. A programok színességét tovább növelte a különböző iparágak jelenléte. 

A korán kelők bepillantást nyerhettek a csomagoláslogisztika rejtelmeibe, elgondolkozhattak a pántolás versus zsugorfóliázás előnyeiről, látogatást tehettek egy x-doc raktárban, megismerhették a lean szemlélet gyakorlati megvalósulását, és azt is, hogy egy digitalizált raktár működését hogyan segítik az Ipar 4.0 és egyéb smart technológiák.

A délután folyamán hasonlóan izgalmas témák kerültek elő: a résztvevők maguk is szervezőivé válhattak a logisztika folyamatoknak. Bővíthették tudásukat a gyógyszerlogisztika területén, megtapasztalhatták, hogyan jut el a csomag a feladótól a címzettig, és milyen viszontagságos egy konténer útja.

Vidéki oktatási intézmények környékbeli cégekkel is együttűködve gépbemutatókkal és programok széles kínálatával várták az érdeklődőket.

Az idei Logisztika Napján - vélhetően a kínzó munkaerőhiány és az oktatásban háttérbe szorult gyakorlati tudás átadása okán - kiemelt szerep jutott a középiskolai diákoknak és a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak. A rendezők közel fele csak e célközönség számára nyitotta meg kapuit, nem titkoltan azzal a céllal, hogy felkeltsék az érdeklődést a logisztikai szakma iránt, bemutatva annak összetettségét, szépségeit, kihívásait és a benne rejlő izgalmakat, valamint vonzó munkáltató képében mutatkozzanak be a közönség előtt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....