gumiabroncs

Száműzzük a levegőt! - Futurisztikus kerékfejlesztések

2014.02.28.

Szinte minden gumiabroncsgyártó kísérletezik a levegő nélküli kerékkel, de személyautókon még jó ideig megmaradnak a hagyományos pneumatik abroncsok.

Kerékcsere meglepetések 4. rész

Sorozatunk korábbi részeiben bemutattuk, hogy levegőt vesztő gumiabroncsunk cseréjére, javítására, illetve szükségfutására ma már hányféle műszaki megoldás is van, mert egyre kevesebb az ún. normál pótkerék. Az ideális azonban az lenne, ha a kerékcserét teljesen el lehetne felejteni.

És akkor jön a fantasztikus ötlet!

Mert mi is a baj fő forrása?

Az, hogy szökik a levegő az abroncsból.

A megoldás az airless, azaz levegő mentes kerékszerkezet, egy másik angol kifejezéssel a non-pneumatic kerék. Tehát ez már nem az a jó öreg pneumatik, ami hajdan, több mint 125 éve, Dunlop (John Boyd Dunlop 1840. február 5. – 1921. október 23.) zseniális meglátása alapján, a kerti locsolócsőnek a kerék kerületére szereléséből született.

Kis kitérő: nézzük meg egy képet az alapötlet első bemutatásáról, Dunlop maga gurítja az első „légabronccsal” szerelt kereket.

 


A levegőmentes, közúti használatra szánt kerék már 1865-től ismert volt, hiszen a tömörgumi kereket azóta lehetett alkalmazni, hogy Goodyear feltalálta a vulkanizálást. Ismert okokból a tömörgumi kerék a közúti közlekedés járművein nem számíthatott sikerre.

A kezdetekben is a legnagyobb probléma a defekt volt, illetve az abroncscsere. Így nem csoda, ha sok feltaláló a levegőmentes kerék megkonstruálásán dolgozott.

A fáma szerint az első biztonsági levegőmentes kerék (Airless Safety Tire) megépítése J.V. Martin nevéhez fűződik, aki a New York állambeli Garden Cityben tevékenykedett. A képen látható kerék keményfa és gumi kombinációja. Csak azt tudjuk róla, hogy az 1938-as, sikeresnek mondott tesztek után hamvában holt.

 


Ugorjunk az időben az 1970-es Hold-utazásig. A Holdjáró Apollo Lunar Roving Vehicle kereke is „non-pneumatic”, nem is lehetett volna levegős. Alumínium kerékagyára acél szalagokból álló hálószerkezet került cink bevonattal és a kapaszkodó felületére titán kapaszkodó elemeket szereltek.

Aki a Holdjárót csapatával tervezte, építését vezette (remélem, nem csodálkoznak) magyar ember volt, ő Pavlics Ferenc. 1971-ben NASA-díjat kapott az Apollo-program sikeréért. Rendszeres kapcsolatot tart Magyarországgal. 2008. március 15-e alkalmából megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést.

 


A földi megoldások fejlesztése egy ideig csipkerózsika álmát aludta, mígnem 2005-ben a Michelin megkezdte az airless kerekek fejlesztését. A projekt, illetve a konstrukció a Tweel nevet kapta, mely egy Marsról érkezett földönkívüli lényre utal.

A megoldásnak természetesen a pneumatikok minden jó tulajdonságával rendelkeznie kell (vezetőerők, sajátrugózás és csillapítás stb., de egyidejűleg biztonságosabbnak és csendesebbnek is kell lennie. Első ránézésre – ezt már évekkel ezelőtt megnézhettük – egy gyönyörű Audi A4-eshez nem, hogy nem illik, hanem a mai szemünknek egyenesen szörnyű.

 


Nem is annak szánták, hogy tetszésünket elnyerje, hanem, hogy a lehetőségek határait kutassák. A kerék szerkezetéről valamit elárul a Michelin grafikája, de azt tudjuk, hogy ettől eltérő, számtalan más konstrukciós változat futott a kísérletek során. Szerkezeti anyagai: a futófelület gumi alapanyagú, minden más műanyag.

 

Ma még áttörésre ne számítsunk: személyautóink kerekei sokáig maradnak pneumatikok. Kezdeti sikereket a nem közúti alkalmazásnál (off-road járműveknél) fog elérni, mezőgazdasági, építőipari, külszíni bányászati erőgépektől, a kvadokon át, a katonai alkalmazásokig.

 


2013-ban érkezett a hír, hogy a Michelin X-Tweel SSL levegőmentes kereke rangos technikai újdonságok versenyén díjat kapott. A konstrukciót elsősorban homlokrakodók kerekének szánták.

A gumigyárak szinte mindegyike elindult ezen a fejlesztési úton, mert úgy látják, hogy – egyelőre korlátozott felhasználással – levegő helyett van benne fantázia.


A Bridgestone airless kerekét mutatja a következő kép és egy lehetséges felhasználási területét. Gyártási szérianagyság és ennek megfelelően ár kérdése, hogy kik fogják használni.

 


A 2013. évi Frankfurti Autószalon Hankook standján olyan levegőmentes kerekeket láttunk, melyeket – kinézetük alapján – már autón is el tudunk képzelni (lásd a legfelső képet!). Az iFlex konstrukció anyaga szintetikus poliuretán, 98%-ban újrahasznosítható és tetszőlegesen színezhető, ha ehhez jó menettulajdonságok párosulnak, nyerő lehet a kisautó kategóriában.

 


Technikai vakságunk miatt, részletes technikai információk hiányában, mi sem mondhatunk mást: majd meglátjuk…

Kedves Olvasóim, kérem, legyen még egy kis türelmük, mert egy gumis folyatás még hátra van. Meg kell néznünk, hogy a gumigyártók mit tudnak tenni azért, hogy az abroncsok gördülési ellenállását csökkentsék, és ezzel az autó fogyasztását mérsékeljék. Előre csak annyit, hogy sokat!

Dr. Nagyszokolyai Iván

az Autótechnika főszerkesztője

 

(a témához kapcsolódó további szakmai cikkek az Autótechnika folyóiratban, illetve a http://autotechnika.hu oldalon olvashatóak. Külön is felhívjuk szíves figyelmüket a Pavlics Ferenccel készült interjúra.)

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.12.04
Jubileumot ünnepel a hazai motorizáció. 130 éve kapott engdélyt az első benzinüzemű gépkocsi a....
2022.12.04
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: A Mikulás pickupja. ..
2022.12.04
Forgalmi akadályra kell számítani - írja a Katasztrófavédelem honlapja.   ..
2022.12.04
Lassan nem az a kérdés Európában, hogy mennyibe kerül a nyersolaj vagy az üzemanyag, hanem az, hogy....
2022.12.04
Újabb kerékpáros közlekedési kapcsolatok létrehozásával fejleszthetik a fenntartható közlekedési....
2022.12.04
Az idei első három negyedévben csaknem megkétszereződött a légi utasok száma a romániai....
2022.12.04
Az adventi időszakban megemelkedik a lakástüzek száma, Tóbiás és Balambér kalandjában megmutatjuk,....
2022.12.04
A 74.RU portál kiszámította, mennyibe fáj egy használt, minőségi autót magánúton Németországból....
2022.12.04
Duplázódó eredmény, szárnyaló árbevétel az első kilenc hónapban. ..
2022.12.04
Hildegard Müllert további két évre megerősítette hivatalában a Német Autóipari Szövetség – írja az....